Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Janó Ákos: A Bodrogköz néprajzi irodalma
életformájának a múlt század második feléig hordozója, megtestesítője volt. Ecsedi Istvánnak a bodrogközi pákászról szóló, ma már klasszikusnak tekinthető írása (1925 .a.) jó indíttatást adhat a mai gyűjtők számára. A kutatás további feladata nyomon kísérni és megrajzolni a gyűjtögető, halász, vadász életforma és a lecsapolások utáni földművelő gazdálkodás átmeneti időszakát, ami újabbkori sajátos néprajzi jelenségek, más vidékektől eltérő fejlődés magyarázatául szolgálhat. Az állattartás és pásztorélet körében a gyűjtések az 1960-as évektől vettek lendületet. Általában az állattartás és külön a lótenyésztés mértékére és jelentőségére alapvető ismereteket nyújt Mailáth József két munkája (1905.a. és 1896.b.), a szarvasmarhatartás történeti előzményeire pedig Bodó Sándor (1971.) hívja fel a figyelmet, tanulmányából ugyanakkor a pásztorépítményekről és szokásokról is fontos tájékoztatásokat kapunk. Ébner Sándor (1925.) a lápi legelők és az u.n. járólápok használatáról ír, s a lecsapolás előtti világba enged bepillantást. Ezek után főként részlettémák feldolgozásait találjuk, leginkább társadalmi néprajzi gyűjtők munkáinak eredményeként. A Bodrogköz egykori szilaj, félszilaj és istállózó jószágtartási formáinak részletesebb felderítésén túl, a kutatás az egyes jószágféleségekkel kapcsolatos népi ismeretek, szokások és hagyományok vonatkozásában járulhat hozzá a Bodrogköz pásztorkultúrájának és az állattartás népi gyakorlatának jobb megismeréséhez. A lecsapolás előtt a földművelésnek a Bodrogközben csak másodlagos szerepe volt. A homokhátakon lévő kisebb szántóföldek nem láthatták el a lakosságot mezőgazdasági termékekkel, de a művelhető területeken annál intenzívebb termelőgazdálkodás alakult ki. A korábbi kutatásokból képet kapunk a Bodrogközben sokáig élt sarlós aratásról, a határhasználat módjairól, a munkaszervezeti kérdésekről (kepésélet, szegődményesek, dohányosok), a learatott gabona mennyiségi egységeiről, a szem tárolásáról és a szénamunkákról. Az 1960-as évektől jelentősen bővülő irodalom mellett a művelési technikák, az azokkal járó hagyományos szokások, az átalakulás időszakában kialakuló földhasználati jogszokások (haszonbérleti, feles és harmados rendszer), valamint a földnélküli szegény népnek a nagyobb gazdaságokhoz, uradalmakhoz való viszonya, a termelőmunkának szélesebb alapokon történő megszervezése, a paraszti üzemszervezet helyi formáinak vizsgálata a legfontosabb, további kutatást kívánó kérdések. A láp sokat emlegetett, legendás világában a réti ember számára a legnagyobb megpróbáltatást a közlekedés nehézségei és veszélyei jelentették. Az ősi szállítóeszközökről (ladik, sárhajó, nádtutaj), az átkelőhelyekről, hidasokról, valamint a hátalás és cipekedés módjairól szép leírásokat találunk (Ebner Sándor, 1929.b., Balassa Iván, 1973.). Amivel ehhez a kutatás még hozzájárulhat, az a teherhordás és közlekedés eszközeinek, használati módjainak falvankénti összehasonlító vizsgálata és a helyi formák, szokások felderítése. 77
