Viga Gyula szerk.: Fejezetek a Bodrogköz néprajzából : az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 19. Miskolc, 1965)
Cseri Miklós: A Bodrogköz népi építkezésének vázlata
A tetőfedés anyagát tekintve: cserép-pala-bádog tető 2471 db 27,7% zsindely vagy deszkatető 1310 db 14,7% nád és zsúptető 5134 db 57,5% A lakóházak alaprajzi elrendeződését tekintve a szoba = ház+pitvar* kamra, háromosztatú beosztás a legáltalánosabb vidékünkön. Szép számmal vannak azonban adataink 2 osztatú, ház + pitvar beosztású, a múlt század első felében épült lakóházakra is (pl. Dámócról, Zemplénagárdról, Révleány várról). 3 ' Nem lehet kétséges, hogy a fejlődési sorban ez a korábbi. Az egyes helyiségek egymás után építéssel alakultak ki. A fejlődés során, az egymenetűség megtartásával a kamra átalakult hátsó szobává, s újabb kamrát építettek még a házhoz. Gyakori volt a Bodrogközben, hogy az istálló egy fedéllel, de külön bejárattal épült a lakóházzal. Kisgéres és szomszédos kisnemesi települések, ill. a kőépítkezésű területeken az egymenetűség annyiban változott, hogy az utca frontja felé még egy szobát építettek, s a konyhából sok esetben leválasztottak egy kamra ül. spajzrészt. Az alaprajzi kérdéseknél érdemes tárgyalni a tornácokat is. Főleg a vályog és más szilárdabb falazatú építményeken fordul elő. Leggyakrabban oldaltornác volt, de egyes településeken nem ritka az előtornác sem. Tiszakarádon pl. a század elején egy Paszabról hozatott kőműves mester épített először tornácot, ami néhány évtized alatt elterjedt az egész faluban. 32 A tornácok anyaga, díszítése, a faragott és; fűrészelt díszek, ezzel összefüggésben az oromzatok kiképzése, díszítése egyes kutatók szerint erőteljes keleti, főként szabolcsi és szatmári kulturális hatást tükröznek. A bodrogközi lakóház hagyományos tüzelője, a főzésre, világításra, fűtésre szolgáló kabolás tüzelőberendezés volt. A legtöbb esetben csak a nyflt tűzhely volt a szobában, de nem ritka, amikor kemencével együtt fordult elő. A kabola lényegében a nyílt tűzhely fölötti, vesszőfonással készített, tapasztott, kiégetett füstfogó szerkezet volt. A szikrát ül. a füstöt felfogta, és a szabadba vagy a pitvarban lévő szabadkéménybe vezette. A módosabbak zöldmázas csempékkel borították, amit sárospataki fazekasoktól szereztek be. 33 A kabola a népi emlékezetben már ritkán s nehezen követhető nyomon. Helyette a szobai, kivűlfűtős búboskemencét emlegetik. Valószínű, hogy a búbos már a fejlődés egy következő fázisát jelentette. A pitvarban is eleinte nyflt tűzhely állt, amin vasháromlábakon főztek, de az emlékezet itt is a lapos kenyérsütő kemencékre ül. a melléjük épített rakott tűzhelyre, vasplatnyira emlékszik. Egyes lakóházakban ez még nyomon követhető, bár a rakott tűzhelyet is felváltotta az első vüágháború után a csikómasina. A lakóház füsttelenítését - legkorábbi adataink szerint is — a szabadkémény biztosította, bár a kabola sokszor közvetlenül a mennyezetbe ül. a tetőbe vágott nyfláson át vezette ki a füstöt.
