Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)
Barna Gábor: A búcsúvárás
pította a szomjat, a tanyasiak dinnyéiket hozták, míg a környező házak udvarában lacikonyhások béreltek helyet, s állították fel leveles sátraikat, a duttyánokat. 40 A csallóközi Szentantalon (Bac") a búcsúsok a házaknál tejet és teát kértek. A nyári melegben tartott búcsúk alkalmával a legnagyobb gondot az ivóvíz biztosítása jelentette. Általános gyakorlat volt ezért, hogy már az útba eső falvakban is vödrökben, kannákban vizet készítettek ki az átvonuló búcsúsok részére, a kegyhelyen pedig szegény sorsú asszonyok és gyerekek foglalkoztak vízárusítással. Ezt Hanyi-puszta Anna-napi búcsúján a környező major gyermeknépe csinálta. Máriagyüdön a gyerekek mellett az 1940-es években egy siklósi ember lajtos kocsival hordta a vizet. Az elbeszélés szerint ezzel annyit keresett, hogy a búcsú után házat vehetett volna magának. Ha túloz is a visszaemlékező, annyi azonban biztos, hogy nagyon is jelentős bevételi forrás volt ez a falusiak számára. A máriagyüdiek sokkal többet kerestek a szállásadással. A háború előtti pengős világban a következő árakért adtak szállást zarándokoknak: egy ágy - 1 pengő, szalmazsák - 80 fillér, szalma - 50 fillér, ha kocsival és lóval jöttek, akkor plusz 1 pengő egy éjszakára. Ágyneműt a háziak biztosítottak. Nem volt ritkaság, hogy egy-egy búcsú alkalmával 100 pengőn felül keresett egy-egy család. Jó bevételt jelentett még Máriagyüdön a házi borkimérés is több családnak. Erre a búcsúforgalomra épült fel 1932-ben a Mária-Szálló, amelynek emeletes épülete ma szociális otthon. Ezen kívül még néhány csárda fogadta a vendégeket. A lacikonyhákban pedig gyüdi és siklósi emberek, asszonyok árultak bablevest, töltött káposztát, pörköltet. Vannak egyes helyekre jellemző búcsúfiák, amelyek előállítása és árusítása szintén tekintélyes mellékjövedelemhez juttathatja a búcsújáróhely lakosságának egy részét. Ezek közül különösen fontosak és figyelemre méltóak a botok. Legismertebbek közülük a celli bot, a verebélyi bot, verebélyi fokos, verebélyi gereblye és a gyüdi bot. Ezek egymástól eltérő formájú, méretű és díszítésű botok, ám eredetük közös, mindannyiuk közös őse a középkori zarándokok zarándokbotja. A celli bot pl. kereszt alakú, esztergályozott, kéksárga-piros csíkkal. A verebélyi botok görbe botok, piros, sárga és zöld csíkokkal. Sajátos a gyüdi bot, amelyre bukszust és árvalányhajat is kötöttek. A Dráva menti horvátok erre a botra különböző mézeskalács-figurákat kötöztek, s ezt ajándékozták búcsúvezető kántoruknak, előénekesüknek fáradsága jutalmául. Egyes helyeken a búcsúfiák közé tartozik a már emlegetett árvalányhaj. Mai napig is árulják természetes színű, vagy piros, zöld, lila színű csokraikat. A mai Petőfiszállásról, az egykori Ferencszállásról pl. a jászságiak előszeretettel vittek haza belőle. Sajátságos búcsúfia, ül. némely helyen a búcsús viseletnek is része a lányok viaszkoszorúja. A vasvári búcsúban, vagy Sasváron pl. a lányok fehér viaszkoszorút vettek, amit a búcsúban a fejükön viseltek, s abban tértek haza. Máriabesnyőn a legények egykor kalapjuk mellé művirágokat vettek. A viseletkiegészítő ékszerek, csatok, kalárisok, szalagok, fésűk egyik legjobb beszerzési alkalma a búcsúvásárokban volt (pl. Hanyi-puszta, 4! a törteli templombúcsú). 40. BÁLINT Sándor 1983. 113-114. 41. -g- 1889. 144. 46
