Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: A gyümölcs a népi árucserében

viszont szekérrel jártak, és gyakran egy hétig is távol maradtak. Leginkább pénzért árultak, de nemegyszer cserélték az aszalványt közvetlenül kenyérre, zsírra, terményre is.

75 A szatmári falvak aszalvánnyal való kereskedéséről már Szirmay Antal hírt adott.

76 Főleg a Szamoshátról vittek nagy mennyiségben árulni aszalt szilvát; a panyolaiak például Debrecenbe és Beregszászba.

7 7 Nagy jelentősége volt a vízi szállításnak az aszalványokkal való kereskedésben is. A Vág-mellék és Felső-Nyitra falvaiból zsákokban, tutajokon nagy mennyiségű aszalványt vittek lefelé Komáromba és Pestre.

7 8 A Tisza menti sajkárok a folyón szállították az aszalt gyümölcsöt le egészen Szegedig.

79 Jelentős mennyiségű aszalt gyümölcsöt szállítottak Biharból a Körösön Szarvasra, s a Tiszazug falvaiban is.

80 < A Bükkalja falvaiból elsősorban az egri és mezőkövesdi piacra vitték az aszalt gyümölcsöt (susinka) árulni, de a sályiak és cserépfalusiak a bükki hutatelepüléseken is házal-" tak az aszalványokkal. Úgy tűnik tehát, hogy az aszalt gyümölccsel való kereskedés mintegy megnyújtja, meghosszabítja a gyümölcskereskedelem kiterjedését, ám mégis csupán kísérője, tartozéka annak. Bár a legfontosabb aszaló központok egybeesnek a gyümölcstermesztés, főleg szilvatermesztés hagyományos centrumaival, maga az aszalvány felhasználása, a hagyományos táplálkozásban betöltött szerepe jelentős kereskedelmet eredményezett. Megfigyelhető ez alkalmanként egy-egy településen belül is: van ahol a katolikus népesség a falun belül vásárolja fel az aszalt gyümölcsöt, s ők fogyasztják elsősorban, miközben maga a konzerváló eljárás nem csupán az ő gyakorlatukhoz kötődik.

81 Folytattak kereskedelmet a lekvárral is, ennek volumene azonban nem közelítette meg még az aszalványét sem. Városok, mezővárosok heti piacain rendre felbukkantak a környező gyümölcstermesztő falvak asszonyai, akik ládából vagy cserépedényből hólyagpapírba mérve, csomagolva árulták a — főleg szilva — lekvárjukat. A Szamoshátról — elsősorban Panyola és Olcsva — a szilvalekvárt, illetve szilvézt (gyümölcssajt) Debrecenbe és Beregszászba vitték árulni.

82 A Bükkalja falvaiból az egri, kövesdi, miskolci és diósgyőri piacokra szállították a szilvalekvárt. Különösen a noszvajiak voltak híresek jó ízű lekvárjaikról. A bükkzsérciek még az Alföldre is elvitték árulni: nagy fazekakba, vagy zsírpapírral bélelt ládikákban szállították a lekvárt szekéren a Tisza mente falvaiba. Recens gyűjtésekben ma már alig ragadható meg, de szólnunk kell itt a gyümölcsecet népi kereskedelemben szerepéről is. Zalai falvak hagyományában még él annak emléke, hogy régen a gyümölcsecet értékesítéséből jól pénzeltek.

83 De hegyvidékeken másutt is jövedelemforrás volt a gyűjtögetett vadgyümölcsökből előállított ecet értékesí75. Részletesen szól erről: DOBROSSY István 1969. 529-530. 76. SZIRMAY Antal 1809.

1. 27. 77. LUBY Margit 1939. 309. 78. TREJBÁL, Jiri 1973. 109. 79. KUKNYÓ János 1973. 59. 80. BARNA Gábor 1973. 17. (kézirat). 81. GALL Éva gyűjtése 1980. Zádorfalva. HOMNa. 4275. 82. LUBY Margit 1939. 307. 83. SZENTMIHÁLYI Imre gyűjtése 1951. EA. 2698. 187