Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)

Bencsik János: A folyók elválasztó, a révek összekötő szerepe a paraszti árucserében

telezi: „Ez is a te réveden tűnt el!" A révbíróhivatal akkor veszítette eljelentőségét, amikor a vasutak révén a révek szerepe is csökkent. A révek munkásai a révészék. voltak. Nem egyszer apáról fiúra szállt ez a mesterség. Másutt a révész személye időről időre cserélődött. A XX. század elejétől csak akkor lehetett megfelelően kereső foglalkozás a révészség, ha a révész kihasznált minden jövedelemszerző alkalmat. A révész és családja, bár ki nem költözött a Tiszához, a révház (kunyhó) környékén állatokat, elsősorban baromfiakat nevelt. Begyűjtötte a téli széna szükségletét, beszerezte a téli tüzelőjét Fűzvesszőt vághatott, azt alkalmasint felesbe megkötötte, s a kész áruval kereskedett. A rév melletti 100—100 méteres Tisza-meder halászati joga is őt illette. A hal pedig keresett cikk volt mindig. A révészek munkáját az elöljáróság szabályozta. Meghatározta a viteldíjat, az ún. rípizt. Gondoskodott a vízi szállítójárművekről, ha a szükség úgy kívánta, akkor ezeket javíttatta. A ladikokat pedig három évenként cseréltette. A hidasokat, a ladikokat tokaji, illetve felsőtiszai hajóácsoktól vásárolták.

1 7 Ha kapós volt a révészet, akkor árverésen árendába adták (pl. Tiszaeszlár, 1936.). Napjainkra azonban egy-két rév kivételével, mint a tiszalöki, a tiszadobi, a tiszacsegei, melyek célirányult forgalmat bonyolítanak le ma is, a révek elvesztették szerepüket. Az autóbuszforgalom elterjedésével a személyi forgalmat lebonyolító eszlári rév megszűnt, a dadái forgalma is megcsappant. Az egykor oly forgalmas káptalani rév Tiszakeszivel szemben szintén megszűnt. A révész, életmódját tekintve mindig a határbeli munkások, a halászok, a pásztorok, a csőszök közé számított. Rendszerint kisebb folyóparti épületben, kunyhóban, húzta meg magát. Hevenyészett dikó volt a fekhelye, szabadtűzhelyen bográcsban főzött, étrendje is a határbeliekéhez igazodott. Ha közel volt a rév a faluhoz, akkor naponta kijárt munkahelyére, a révbe. Ilyen esetekben étkezni hazajárhatott, vagy nagyobb forgalom esetén családja ebédet vitt számára. A révész munkája a forgalom függvénye volt. Egy-egy hetipiac vagy nagyvásár alkalmával igen sok dolga akadt. Virradattól alkonyatig a vízen volt. Arra is ügyelt, hogy akit átvitt a vízen, azt, ha szándékában volt aznap hazatérni, vissza is hozza. Nagy forgalom esetén hidassal jártak, de ebben társ is kellett. Csendesebb napokon a kisebb ladik vagy a lapsoló is elegendő volt. A gyalogos forgalmat egy nagyobb, 16—18 személyes ladikkal is lebonyolíthatták. Télen-nyáron volt munkája a révésznek. Amíg a Tisza vize be nem állt, hidassal, ladikkal járta a vizet. Az őszi hidegek bizony próbára tették erejét, megviselték egészségét. A víz beálltával (befagyott a Tisza) a jégen való közlekedést is biztosítania kellett. Utat jelölt ki a jégen, ennek mentén két oldalt lékeket vágott, a jégre szalmát, töreket szórt, s vízzel locsolta, hizlalta a jeget. Mind a gyalogos, mind a járműforgalom a jégen zajlott. Ha árvíz volt, a hidas-forgalom szünetelt. A ladikkal pedig töltéstől töltésig jártak. A révész ismerte a Tisza vizét. Munkája közben számításba vette a széljárást, a víz mélységét, erejét. A Tiszán a felszél segítette, az alszél gátolta, nehezítette munkáját, különösen a hidasos átkelést. Alacsony vízállás esetén a víz ereje kevésnek bizonyult a hidashoz, ezért egy fahorog és a drótkötél segítségével kézzel vontatták át a hidast a vizén. összegezve elmondhatjuk, hogy a Tisza — bár tájunkon már jelentékeny mederszélességű és vízhozamú folyó — éppen a révek, illetve a révészek segítségével nem jelentett leküzdhetetlen akadályt a két part településeinek társadalmi életében, gazdasági tevékeny151