Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Árucsere és migráció / a Tokajban 1985. október 28-29-én megrendezett tanácskozás anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 18. Miskolc, 1965)
Solymos Ede: A dunai halászok árucsereviszonyai
1945-ben megalakultak a halászszövetkezetek, az értékesítés az ő feladatuk lett. Ekkor sem szűnt meg az illegális cserélgetés, vagy kisebb mértékben való eladás. Ami a halászok speciális beszerzését illeti: a kendert, a fonalat majd a kész hálót az apatini ill. a szegedi gyárakban vásárolták nagy tételben, kicsiben pedig a szaküzletekben. A horgokat vagy a helyi kovácsok, cigánykovácsok készítették, vagy hajósokkal hozatták Romániából, Ausztriából. A ladikokat ugyancsak leginkább hajósokkal hozatták Apatinból vagy Linzből. Ha az árucsere fogalmát „kultúrjavak" cseréjére bővítjük ki, ugyancsak sokmindenről kellene beszélnünk. Kezdhetjük azzal, amit Jankó János leírt már A magyar halászat eredete c. munkájában, hogy a magyarság vándorütja során milyen népektől milyen halászati módokat tanult el, vett át. A Kárpát-medencében az itt élő és a szomszédos népektől ugyancsak tanultak, de tanítottak is. A javak cseréje folytatódott a céh keretein belül is. A legények vándorlása közismert tény, azzal sokan foglalkoztak, de fel kell figyelnünk az inasokra is. A tolnai és a bajai halászcéhek iratainak feldolgozásánál kitűnt, hogy a szűkebb környéken túl Németországból, Ausztriából, Horvátországból, Szerbiából is érkeznek tízegynéhány éves fiúk halászinasnak. Mint említettük, céhes mesterek távoli vizeket béreltek, ahol tulajdonképpen egykét saját munkavezető halásszal helybeliekkel dolgoztattak. így kapcsolatba kerültek pl. a pesti német halászok balatoni és tiszai magyar halászokkal, nem is beszélve a dunaiakról. Ez többek között nemcsak halászati módok és szerszámok megismertetésével járt, de a halász mesterszavaknál a két nyelv egymásrahatásával is. Helyenként ebbe még a délszláv is belejátszott. A nagy bérletek kialakulása után a tőkeszegény dunai mesterek más vizeken kerestek olcsóbb bérleteket. Ez megint migrációval, és kulturális hatásokkal járt. Szerencsés esetekben nyomon követhetjük egy-egy csoport hatását vagy egy-egy szerszám vándorútját. így pl. a nagybaracskai halászok szétrajzását, ill. a nyomóháló elterjedését. (FelsőDuna, Velencei tó, Tisza, Körösök.) Megemlítendő az 1945 után Csehszlovákiából áttelepült halászok hatása is (búvárháló). Néhány esetben rekonstruálható volt az átadás-átvétel folyamata, s két tanulság is levonható. Az egyik az, hogy az újat csak akkor fogadták be, ha hasonló szerszámmal még nem rendelkeztek, és lényegesen termelékenyebb volt a korábbiaknál, a másik, hogy az átvevők a fiatalok ill. a hagyomány nélküli halászok közül kerültek ki. Az öregek csak akkor vették át, amikor az újítás előnyeiről kétségkívül meggyőződtek. Tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek a halászok, akik az év javarészét lakott helyektől távol fekvő halásztanyákon töltik, elmaradnak a világ dolgaitól. Sokszor tájékozottabbak, mint a falubeliek. A közelben dolgozó parasztok, erdőmunkások, újabban nyaralók, turisták, és főleg a hajósok hozzák-viszik a híreket, akárcsak a kereskedők. így aztán semmi különös nincs abban, hogy a vízparton élő halászok jobban értesültek, mint a falubeliek. A felsorolt kérdéseket tulajdonképpen senki sem vizsgálta eddig, így tanulmányozásuk hálás feladatnak látszik. 139
