Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)

ringős juhot, hogy gerge. Át operálás csak olyan, hogy százból egy ha megmarad. A feji koponyáját fel kéli vágni neki. Nekem csak éccér vót égy keringős juhom, mikor odale laktam a tanyán. Tereltem a kutyámmal. Olyan pulikutyám vót, hogy szakított. Kiszakított égy juhot a nyájból, elhajtotta messzire. Nagyon mégzavarta. A juh megrémült. Attól lett keringős. Mer' van jó pulikutya, amelyik nem szakít, még'van rossz, amelyik szakít. En azóta mindig jót tartok. így hát nem csinálom az operálást, mert nincs keringős juhom." „A marháknál még a vértályog csúnya betegség. (Sályban ha nagyon rosszat akarnak kívánni valakinek, azt mondják: Hogy a vértályog ölje meg!) Akkor kapja a jószág, ha hírtelen hízik. Még kéli erelni. A száraz vértályog majd olyan, mint a hascsikarás. Veri magát a marha a fődhöz, aztán nyög. Akkor az ember belenyúl vállahégyig. Belül a girincén (gerinc) van a száraz vértályog és azt kiszedi." „Mindént próbálni kell égy pásztorembérnek. Itt Sályban vótam gulyás. Nekem kivel kellett hálni az ég alatt szabadvackon. Azóta sincs itt gulya, hogy én otthagytam. Hát éccér elaludtam, de még 11 órakor furulyáztam. Akik akkor gyöttek hazafele a Dorgón, azok mondták, hogy odahallatszott a furulyaszó. A vőgyben háltam. Ugy alszik az ember kint a gulya mellett, mint a nyúl a bokorban. Ugy égy óra táján nagy kiabálásra ébredek: András bácsi, búzába az ökör! Hát Svércsok Pésta áll előttem égy nagy gereblyével. Ugrok fel. Szaladok a dérékig érő búzán keresztül. Még nagyon bírtam szaladni akkor. Nekihajíntottarn égy hatalmas botot az ökörnek. Akkor mán égy asszony is kergetni kezdte az ökröt égy gereblyével. Nekihajíntotta azt is. De az ökör nem iramodott. Másodszor is hozzáhajíntottam égy botot. Akkor már még is állt az ökör. Hát fél vót fúvódva. A fúvódásnak égy liter meszes víz az orvossága. De nem vót velem. Hát a száját kipeckeltem és belenyúltam vállig, míg csak szembe nem fosott. így tudtam az állatot megmenteni." „A tályoggyökeret (nagyon erős méreg, embernek ha beadják, elégeti az egész belső részét) a malac fülibe szoktuk húzni. Ha beteg a malacom, elsőben ággal kiszúrom afilit (fülét), azután belefűzöm a tájoggyökeret, oszt benne is hagyom a filibe. Ettől osztán mégdagad a file neki, ki is szakíjja, de jobban van utána. Akar marha, akar sertés." „Ha hályog van a jószág szé'min, akkor mégszáríjják, mégtörik a paprikát. Beleteszik nádcsőbe, oszt belefújják a jószág szérnibe. A szémi pillájával is meg szokták dörgölni. Az nagyon jó neki. A hályogot a vé'réshasú béka is leveszi, csak az bizony a szemit is tönkreteheti, ha nagyon bedörgölik vele. Néha paprika helyett fehér cukrot is szoktak a jószág szérnibe fújni. Az is nagyon jó neki." Csathó Sándort (1886), a falu híres pásztorát néha még olyankor is hívták beteg jószághoz, mikor a patikai orvosság már nem használt semmit. így beszélte el egyik gyógyítását:

92 „Egyszer Farkas Józsi szaladt hozzám, hogy beteg a tehén, nem tud kérődzeni. Nézte az orvos is. Adott kérő port, de nem használt. Menjek, gyógyítsam még. - No Józsi, Isten után majd én mégpróbálkozok vele. De mondd még té azt nekem, mit adtál a tehénnek enni? - Mégmondom az igazat. Vót jó búzatörekém, lencse még heretörekém. Ezt összevégyítéttem, oszt répával összekevertem. Jó édésden ette, oszt elállt a kérődzése. Az orvos adott kérőport, de nem használt semmit. - Látod, akkor szóltál vóna neké'm, másképp lett vóna. Ez a kérőpor csak akkor indít, ha még három napnál nem régebben állt el a kérője. Én oszt' 8 véreshagymát összedaraboltam. Csináltam jó rántottlevest. Ugy csináltam, ahogy az embernek szokták, Mikor kész vót' beletettem a hagymát. Tettem még bele jó 92 BARSI Ernő 1966-64. 69