Barsi Ernő: Sály : egy bükkalji falu a hagyományos gazdálkodás idején (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 17. Miskolc, 1965)
IV. A SÁLYI EMBER ÉS AZ ERDŐ A sályi emberek megélhetésében évszázadokon keresztül nagy szerepe volt az erdőnek. 89 Még a múlt század második felében is koszorúként vette körül a falut. Ahol ma a dombokon szántóföldet látunk, vagy kopár hegyi legelőt, ott még a ma élő legidősebb emberek szüleinek idejében is sűrű erdő húzódott. Az Eötvös kastély egykori parkjából maradt néhány olyan fa, mely még a kastélyig érő erdő maradványa. A sályi elemi iskolába járó Gárdonyi Géza emlékezetében is az maradt meg az 1871 táján Sályból Kacsra megtett szekérútból, hogy sűrű erdőn haladtak, és kocsisuk, Emődi bácsi nem győzte az útra hajló ágakat félrehajtogatni. 90 Horváth János (1896) a nagyapja elbeszélése alapján mondotta, hogy 1863-ban kezdték kiirtani az erdőt a Dorgó fölött. Ekkor építették ki a vasutat, s a mozdonyokat fával fűtötték. Kellett hozzá a sok fa. A népet rábeszélték, hogy legelő kell, nem erdő. Igaz, lett legelő a kiirtott erdő helyébe, de a hegy tetejéről lehordta a víz a földet. Nem kötötte már a fa. Olyan kopár lett a legelő, hogy csak sínylődik rajta a jószág. Ujabban ismét erdősítését tervezik. Az erdőnek a régi falu életében betöltött fontos szerepére már Fényes Elek 1851-ből való adatai is rávilágítanak (74. jegyzet). A község akkori 7826 kat. holdnyi határából 2246 hold erdő volt, csupán 1786 hold volt szántó és 1366 hold szőlő. Ez a nagy erdőterület még akkor is jelentős volt a sályi embeiek megélhetése szempontjából, ha az teljes egészében az uradalmak tulajdonát képezte. 1924-ben azonban már jóval kisebb az uradalmak erdőterülete, csak 327 hold 532 négyszögöl. De ez nem csupán az erdőterület megfogyatkozását jelzi, hanem azt is, hogy a Sály határához tartozott erdő jó része uradalmi tulajdonból kincstári tulajdonba ment át. Ma az Állami Erdőgazdaság kezén van az erdő, de erdei munkára - különösen télen, még ma is sokan járnak Sályból. Sőt vannak állandó erdőgazdasági dolgozók is a mai faluból, akik már nem a hagyományos, hanem a modern, gépesített erdei munkát végzik. Számuk is jóval kisebb, mint annak idején. Ma a sályi határban erdőt a Töviskesen, Vizfőn, Veres-Agyagostetőn, Kocsmárosdombon (31. kataszteri szám) és a Keceten (32.) találunk. Valaha erdő volt az Eötvös kastélytól délre húzódó Akasztódomb (1.), Vermes tető, Kelemenes, Orom (15.), Cifra rét (28.), a hivatalosan Felső rétnek nevezett terület egyik része. Ennek a Mizser-malom felőli oldala, a Borjúdéllő, a Töviskes több része (pl. a Nyirjes-ódal, Tőgyesalja, Vásárhely, a Medvés keleti része: a Csernyés vagy Kiserdő (35.). Ez utóbbi egészen a második világháborúig erdő volt. Ezenkívül erdőmaradványok találhatók még ma is a Virhón (36.). A Békástető déli részének (2.) Külsö-Ortás, Belsö-Ortás neve is arról beszél, hogy valaha itt is erdő volt, s ezt a határrészt erdőből irtották. A hagyományos módon történő erdei munka a második világháborúig tartott. Az erdei munkások saját felszerelésükkel végezték munkájukat. Toborzók járták a falut, és szerződtették az erdei munkásokat. Még a Bükk távolabbi részére is toboroztak munkásokat Sályból (pl.: Ómassára). Rendszerint az erdész leüzent az embereivel, hogy favágók kellenek neki Sályból, Latorból, ő indítványozta azt, hogy innen szeretne favágókat. A toborzó emberek jól ismerték azokat, akik értettek a favágáshoz, s így könnyen ment a toborzás. Voltak állandó favágó munkások is. De télen, amikor a mezei munka szünetelt, alkalmi munkás is könnyen akadt az erdőre. A munkára többen mentek. 8—10-es csoportokban, s ennek favágócsoport volt a neve. A felszabadulás után ezeket brigádoknak nevezték. 89 GÁRDONYI Géza 1951.103. 90 BARSI Ernő 1984. 56
