Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Dömötör Tekla: Interetnikus kapcsolatok a népszokások tükrében

egyetlen magyar lakodalom-monográfia sem. Rendelkezünk kiváló sirató-kötettel, de még mindig adós a néprajztudomány a magyar temetési szokások elemeinek térképes rögzítésével, a táji eltéréseket is figyelembe' vevő leírásával, stb. Népi jogszokás-monográfiánk már van, de az erkölcs és illem szokásai szinte feltáratlanok. Ez különben természetesen nemcsak a magyar nyelvterületre jellemző. Más népek is előnyben részesítik egy-egy konkrét szokás táj szerinti vagy lokális csoportok szerinti leírását és vizsgálatát, vagy egyetlen szokás egyszeri megvalósulásának beható vizsgálatát. Nagyon jellemző, hogy az első magyar szokásmonográfia, amelyet RÉSŐ ENSEL Sándor kompilált, ilyen rövidebb szokásleírások gyűjteménye, amelyet RÉSŐ ENSEL több-kevesebb sikerrel ABC-rendbe szedett. Az ABC vagy a szokás elnevezésére utal (pl. egyházkelő, farsang eltemetése, kaláka), vagy valamely helynévre (bukovinai magyarok házassági szokásai, miskolci szűrszabók dalidója, stb.), vagy más, akkor a magyarsággal együttélő nyelvcsoportok szokásaira (horvát határőrvidéki házassági szokások, selmeci bányász akadémikus fölavatása, syrmiai, bácskai, bánáti és határőrvidéki szerbek házasságai szokásai).

6 Azt hiszem, nem véletlen, hogy RÉSŐ ENSEL Sándor a „Magyarországi népszokások" cím keretében más etnikumok szokásait is közzétette, hiszen ő is tudta azt, amit ennek az értekezletnek a rendezői: a népszokások összehasonlító vizsgálata a tudományág egyik középponti feladata, és egy-egy csoport identitástudata a nyelv és a zene mellett elsősorban a szokásokban nyilvánul meg. A szokásképződést ma is jól megfigyelhetjük bármely új csoport létrejötténél, legyen az lakhely szerinti, munkahely szerinti, vagy akár iskolai csoport. Szinte azonnal kialakulnak a viselkedési normák, melyek a csoportokra jellemzőek. Éppen ezért nem meglepő, hogy Felix M. KEESING kézikönyvének, amelynek címe „Kulturális antropológia", egyenesen ezt az alcímet adta: A szokások tudománya.

7 A szokásokat egy régebbi könyvemben így definiáltam: ,.A népszokás a kultúra hagyományozódásának spontán kerete, melyben a nép ünnepe és hétköznapja lejátszódik. Közösségi magatartásmód és cselekvésmód, olyan viselkedési mód, melynek a közösség tagjai alávetik magukat, mert megfelel az élő kulturális hagyománynak."

8 Éppen ezért bármely csoport, amely valamely okból más csoportok szomszédságában élve ragaszkodik saját identitásához, vigyáz arra, hogy szokásai fennmaradjanak akkor is, ha ezeket a szomszédságukban élő csoportok furcsának tartják, esetleg helytelenítik, vagy ki is gúnyolják ezeket. Tudományágunkban nagyon sok a néprajzi kutatók által alkotott műszó, a szokás szót azonban maga a nép is használja és jelentőségével teljesen tisztában van. Hányszor hallottam gyűjtés közben ilyen megjegyzéseket: „Ez a szokás, ez a törvény, ebből senki nem vonhatja ki magát." Jó néhány évtizede írtam a zángózás, illetőleg a „macskazene" szokásáról a Sárréten,

9 amelyről a szokást gyakorlók is azt állították, hogy kellemetlen kényszer, amelynek komoly áldozatai is voltak. Pl. egyesek kénytelenek voltak elköltözni szülőfalujukból, mások megvakultak, stb. Ennek ellenére, valahányszor a házaspárok ösz6 RÉSŐ ENSEL Sándor 1867. 7 KEESING, Felix M. 1958. 8 DÖMÖTÖR Tekla 1972. 9. 9 DÖMÖTÖR Tekla 1957. 54