Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)

Ujváry Zoltán: az interetnikus kutatásokról Észak-Magyarország népi kultúrájának vizsgálatában

sok, gyakran egyedi variációk közül röviden arról szólok, amelyben a szokások migrációja egybeesik a hagyományhordozók migrációjával. A migráció nagyobb csoportokat elsősorban a mezőgazdasági munkavállalásokkal kapcsolatban mozgatott meg. A folklór hagyományban, az egymásra hatásban, az interetnikus kapcsolatokban csak igen jelentősnek mondható mozgás eredményezhet megfigyelhető jelenségeket. Nem célom a vándor mezőgazdasági munkások útvonalainak ismertetése. Idevonatkozóan a különböző statisztikák, leírások nyomán kitűnő ábrázolásokat ismerünk. Ezekről a térképekről kitűnik, hogy a vándormunkások útvonalai teljesen behálózták a Kárpát-medence területét és azon is túljutottak. A vándormunkások bizonyos időt lakóhelyüktől távol, idegen, más közösségben töltöttek. Ezen idő alatti munkaalkalmak lehetőséget nyújtottak az idegen és a helybeli mezőgazdasági munkások, parasztok személyes és közösségi kapcsolataira. A mezőgazdasági munkák sorában a legnagyobb népmozgást az aratás hozta. A gömöri falvakból az első világháború előtt és néhány évig a második világháború előtt az Alföld felé irányult a migráció. Azok a szegény családok, zselléremberek, akik nem kaptak munkát a gömöri földbirtokosok földjén, az aratási idényben borsodi, olykor hajdúsági, szabolcsi területeken vállaltak munkát. A lévártiak pl. minden évben Tiszalúcra és Taktaszadára mentek aratni. A lévárti fazekasok is vállalták az aratást. Az aratás időszakában a cserépkészítés lényegében leállt. A gömöri nagybirtokokon gyakran megtörtént, hogy nem, vagy nem csak helybeli aratókat szerződtettek, hanem távolabbi vidékekről fogadtak fel munkásokat, elsősorban azért, hogy az aratási bért minél alacsonyabban szabhassák meg, s így voltaképpen az agrárproletárokat egymás ellen kijátszották. Ez azonban a már együtt dolgozó aratóknál nem jelentett feszültséget. Az idegen és a helybeli aratók jól együtt dolgoztak. A pihenőidőt rendszerint együtt töltötték, együtt szórakoztak. Az ilyen alkalmak nagyszerű lehetőséget nyújtottak a dalolásra, egymás dalainak a megismerésére. A mezőgazdasági szokások megismerésére hasonlóképpen. A szokások és a dalok migrációja teljesen természetszerű folyamat volt a vándormunkások útvonalainak a nyomán. Egyáltalában nem véletlen, hogy pl. az aratási dalok a Kárpát-medence területén lényegében azonosak, valamint a Kárpát-medence népeinek agrár szokásai is olyan nagymértékben megegyeznek egymással, hogy az egymástól való kölcsönzés ténye egyáltalában nem kétséges. A táji migráció révén szóljunk a gömöri magyar—szlovák interetnikus kapcsolatokról. Gömörben a nyelvhatár menti falvak szoros kontaktusban álltak egymással. Századunk elején pl. a T uróc-völgyi szlovák falvak elsősorban a magyar Sajógömörrel voltak kulturális kapcsolatban. A szlovák falvakból Sajógömörre, onnan pedig a szlovák falvakba mentek a magyar, illetőleg a szlovák nyelvet tanulni a fiúk és a leányok, ahogy mondták: „magyar szóra", „szlovák szóra" „cserébe", ami azt jelentette, hogy meghatározott időre a magyar családba került egy szlovák ifjú és fordítva. A „csere" lányok és fiúk nemcsak a nyelvet sajátították el, hanem megismerkedtek a helyi szokásokkal és a dalokkal. A nyelvtanulás ideje egyúttal a kulturális kapcsolatoknak is fontos alkalma volt. Jelentősebb közösségi kapcsolat azonban kétségkívül az egymás melletti falvak között alakult ki. Bár tény az is, hogy pl. a lévártiak és a dereskiek a fazekasság, a cserépkészítés révén a Murány-völgyi Süvétével is kapcsolatban ál43