Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Viga Gyula: A bükki szlovák falvak szerepe a táji munkamegosztásban
ban a beszerzés színterei voltak. Életmódjuk következtében népességük igen hamar rátért a pénzgazdálkodásra, s azt lehet mondani, hogy gyakrabban jártak vásárlóként a piacra és vásárba, mint eladóként. Bár az emlékezetben elérhető időszakban, a századfordulótól már dominált a pénzgazdálkodás, ill. a pénzért való csere, mégis, az 1950-es évekig fellelhetők nyomokban a közvetlen termékcsere mozzanatai. Megfigyelhetők voltak falvainkban a közvetítő kereskedelem emlékei is. Az árucseréhez kapcsolódó migráció időszakos, de rendszeres volt. 18 Tavasztól őszig ez a tevékenység biztosította a legmobilabb életmódot és a legbiztosabb megélhetést; állandó kontaktust teremtett a környező vidékek népével, de gyakran távolabbi tájakkal is, s biztosította a települések lakóinak ellátását. Kis lélekszámú falvaink termékei számára állandó és biztos felvevőpiacot jelentett az eltérő adottságú tájak népessége. Falvaink árucsere-tevékenysége az erdőmunkák évi ritmusához igazodott. Az erdőt ősztől, általában novembertől irtották, s tavaszig, áprilisig a favágás, a kidöntött fa mozgatása, valamint a fuvarozás adott munkát a fogatoknak. Tavasztól, áprilistól viszont a távolsági fuvarok kaptak nagy szerepet; az árucsere a tavasztól őszig terjedő féléves ciklushoz kapcsolódott. Tekintettel arra, hogy az üveggel, üvegáruval való vándorkereskedelem ma már alig ragadható meg az emlékezetben, bár kétségtelen, hogy az üveghuták is foglalkoztattak kereskedő fuvarosokat, 19 ezúttal csak a kellő biztonsággal elérhető árucserére utalok. 20 Minél ritkábbak, minél inkább a geográfiai sajátosságokhoz kötődnek a termékcserében részt vevő anyagok, annál nagyobb a velük való kereskedés amplitúdója. A Bükk hegység szlovákjai legmesszebb a mésszel jutottak el. Gyakran 120—150 km távolságra is elfuvarozták a meszet, lényegében egész KeletMagyarországot bejárva vele, leszámítva az Alföld déli sávját. A három település meszeseinek útvonala eltérő volt: a répáshutaiak a Jászságba, Szolnok megyébe is eljártak, még a bükkszentkeresztiek és bükkszentlászlóiak fő útiránya a Tiszántúl volt. A meszet lovas és ökrös fogatokkal, kisebb távolságra szamárfogattal, málhás szamarakkal és emberi erővel, háton is szállították. 21 Több család számára jelentett — s jelent ma is — falvainkban megélhetést a szénégetés. A faszénnel ritkábban kereskedtek azonban, mint a mésszel: csak kevés adat szól arról, hogy kovácsoknak és háziasszonyoknak, vasalóba, árulva a faszenet, házaltak volna azzal. A faszenet elsősorban a diósgyőri vasgyár számára fuvarozták, melynek éves faszén-igénye a 19. század második felében havonta több mint tízezer mérő volt, aminek jelentős részét az erdészet, ill. a diósgyőri kincstári birtok szlovák munkásai égették. 22 Jelentős csereeszköz volt a telepes falvak lakói számára a tűzifa is. A falvak közös használatú erdeiből kikerülő, vagy az erdészettől pénzért megváltott fát 40—60 km távolságra, alföldi jellegű, erdővel nem rendelkező falvakba fuvarozták, s jelentős haszonnal adták el, ill. cserélték el terményre, gabonára, takarmányra. Minden faluban volt néhány család, akik — a háziipar szintjén 18 DANKÓ Imre 1978. 262. 19 VERES László 1978. 37. 20 Vö.: VIGA Gyula 1980. 252—258.; lásd még: VIGA Gyula 1983. 113—121.; VIGA Gyula: A falu (Répáshuta) árucseréje. (Sajtó alatt a Répáshuta-kötetben) 21 VIGA Gyula 1980. 253—255. 22 VIGA Gyula: Történeti-néprajzi adatok a Bükk-vidék falvainak erdőléséhez (sajtó alatt a Borsodi Levéltári Évkönyv V. kötetében) 245
