Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Csorba Csaba: Északkelet-Magyarország néptörténeti vázlata
egy-egy városra talált adatot CSÁNKl s Máramaros hatalmas területén is csak az öt koronaváros árválkodik a Tiszamentén. A török időkben a források jszáma ugrásszerűen megnövekszik. Ekkor már — főleg a XVI. század második felétől — szinte minden vármegyére vannak folyamatos, összefüggő adatsorozataink (jegyzőkönyvek, iratok, összeírások). A korabeli levelezések és összeírások, valamint egyéb források alapján történetírásunk megállapította, hogy kétirányú népmozgás zajlott ebben az időszakban. Egyrészt az Alföldről, illetve általában a török uralom alá került vagy meghódolt — azaz adófizetővé vált — területekről folyamatosan áramlott a nemesség, a jobbágyság és polgárság (jórészt magyarok) a török határvonaltól biztonságos távolban fekvő vidékekre, azaz az ország peremmegyéibe. Ezen az úton jelentős népességtöbblet került a tiszáninneni vármegyékbe. Ezzel ellentétes irányú a hadjáratok és járványok által elpusztított alacsonyabban fekvő illetve síkvidéki területek felé a peremekről illetve az országhatárokon túlról a nemzetiségek áramlása. így váltak magyar nevű helységek szlovákok, ruszinok, románok lakta településsé, a helyén maradt töredék magyarság pedig beolvadt a többségbe. Erre a kétirányú folyamatra példák százai utalnak s nincs is értelme ezt kétségbe vonni. Annál inkább meggondolkodtatok e folyamatok arányai. Eddig még tüzetesen egyetlen vármegye vonatkozásában sem tárták fel, mekkora népességgyarapodást eredményezett a török elől odamenekülők tömege, s ezek a menekülők honnan származtak, milyen nemzetiségűek voltak, végül a zadott vármegyében tartósan megtelepedtek-e. Hasonlóképpen nem elemezték a nemzetiségek gyarapodásának okait mélyrehatóan. Vegyük példának a SZABÓ István által alaposan feldolgozott Ugocsa vármegyét: Az 1567/74-es dicajegyzék szerint a vármegye jobbágyságának — miként SZABÓ kimutatta — 77,2%-a magyar. Ezzel szemben két évszázad múltán, az 1775. évi úrbéri tabellák szerint már mindössze 37% a magyar jobbágyság aránya. Tehát a magyarok és nemzetiségek aránya két évszázad alatt csaknem a visszájára fordult! A rutének és románok előretörése, a magyarság visszaszorulása és a szászok—németek eltűnése jellemezte tehát a két évszázadot — SZABÓ István szerint. 0 SZABÓ István elsősorban a háborús pusztításban és a nemzetiségek nagymértékű bevándorlásában kereste a magyarság aránya visszaszorulásának okát. Ez a magyarázat történetírásunkban szinte közhellyé vált, s eredői egészen a török időkig nyúlnak, amikor a kortársak Magyarországot Európa védőbástyájának tartották s azt hirdették, hogy Európa védelmében vérzik el a magyarság. Egy tüzetesebb elemzés azonban olyan ellentmondásokra mutathat rá, amelyek sok közhelynek számító „tényt" eleve megkérdőjeleznek: 1. A török elől menekülők a XVI— XVII. században felduzzasztottak a perem-megyék — így Ugocsa — lakosságát. 2. A menekülők többsége — úgy véli a történetírás — magyar volt, tehát adott megye magyarságának számaránya jelentősen emelkedett; ez a többlet azonban a XVIII. században sem vándorolhatott el mindenestől. 3. A török—tatár pusztítás, a háborúk és járványok a nemzetiségeket is sújtották valamelyest, tehát gyarapodásuk nem lehetett zavartalan. 4. Ha feltételezzük, hogy a nemzetiségek csak a hozzáférhetetlen, eldugott hegyekben gyarapodtak, ahol a háborús és elemi csapások alig jelentkeztek, akkor azzal is számolnunk kell, hogy abban az övezetben az életkörülmények eleve lehetetlenné teszik olyan mértékű népszaporulat keletkezését, amely a 9 SZABÓ István 1937. 154., 209., 225—255. 22
