Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Méry Margit: Magyar–szlovák kapcsolatok a népviseletben Abaúj északi területén
linnal vastagon béleltek. Különösebben nem díszítették, elöl gombokkal fogták össze. Ugyancsak télen viselték az ujjatlan ködmönt, melyet bőrbekecsnek is neveztek. Kívülről fekete posztóval borították. A hosszú bunda pelerinszerű, ujjak nélküli ruhadarab. Kerek szőrmegallérral és a szabás körül sötétbarna bőrrátéttel díszítették. Hideg őszi napokon a szállóka vagy télen az ujjas fölé borítós, harasz, berliner kendőt tettek magukra a nők. A fiataloké világos színű drapp, zöld és kék, az időseké sötét, kávészínű vagy fekete volt. C) Hajviselet, fejviselet: A lányok hajukat középen elválasztották, simán hátrafésülték, a homlok fölött pántlikával lekötötték, hátul két varkocsba fonták. A varkocs végébe is pántlikát kötöttek. Szádelőn a legidősebbek emlékeznek arra, hogy régebben (a múlt század 80-as éveiben) rozmaringosha fonták a lányok haját, azonban ezt már senki nem tudta megmutatni. Buzitán, Tornahorvátiban és Tornagörgőn a simán hátra fésült hajat egy varkocsba fonták, az utóbbi két községben a befont hajból kerek kontyot formáltak. A konty két oldalára szemes díszfésűt tűztek. Az asszonyok hajfésülési módja azonos a lányokéval azzal a módosítással, hogy minden esetben kontyfésű köré tekerik az egy vagy két varkocsba font hajat, kerek kontyot formálnak. A kontyra fejketőt tettek. Szádelőn, Tornahorvátiban fehér gyolcsból, Tornagörgőn sötét színű, vagy fekete selyem anyagból készült. Beborította az egész fejet, körül csipkefodor díszítette. A fejkető fölé fejkendő került úgy, hogy elöl a fejkető fodra kilátszódjék. A fejkendő anyaga lehetett selyem, ternó és szövet. A legkedveltebbek a lyukas hímzéssel készült fehér gyolcsból készültek és a minór díszítésű kivarrott kendők voltak. Lehettek rojtosak és rojt nélküliek. Az ünnepi, fehérrel és feketével hímzett patyolat kendőket, a minór díszítésű és rojtos selyemkendőket csak megtűzték az áll alatt. A többi fajta fejkendőt az ajak alatt két csomóra kötötték. D) Lábbelik: A lányok és az asszonyok télen hátul varrott keményszárú fekete bőrcsizmát hordtak. Kedvelt lábbelijük a Meczenzéfen készült kordomány csizma volt. Nyárra az elnyűtt csizmaszárból varrtak papucsot, hétköznapokon leggyakrabban mezítláb jártak. E)Kiegészítők: A lányok és a fiatal menyecskék gumiövet, midért csatoltak a derekukra. Ugyancsak a lányok és a fiatal asszonyok nyakukban többsoros galárist tűztek. Ünnepnapokon a kezükben finom batiszt anyagokból varrott, hímzett zsebkendőt tartottak. A két világháború közötti időszak A nők viseletváltozása már a századfordulón tapasztalható volt. Ekkor kezdett elterjedni az ugyancsak pendeínek nevezett hosszúing. Fokozatosan visszaszorította az elődjének, az ingváll-pendelnek viselését. Az idősek természetesen továbbra is megmaradtak az ingváll-pendel viselésénél egészen halálukig. A pendeínek nevezett hosszúing csak az első világháború utáni években mondható általánosnak. A féllábszárig érő pendel kender vagy pamutos vászonból készült, egészen egyszerű módon. Az egy szál vászonból két hosszúságot vettek, felébe hajtották, kivágták a nyakkiyágast és elöl a gombolódó részt. A nyakkivágást körberáncolták, keskeny szegővel beszegték. Két gombra csukódott. Az alsó bő224 *
