Kunt Ernő - Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon : az 1984 októberében megrendezett konferencia anyaga (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 15. Miskolc, 1965)
Bakó Ferenc: Párhuzamok és eltérések az Eger környéki magyarság és nemzetiségek településében, építkezésében
Koháry családnak egyaránt voltak birtokai Hevesben és az északi megyékben. A jobbágyok tehát a földesúr jóváhagyásával, de megyéjük engedélye nélkül költöztek el, ezért szökevényeknek minősültek. Ez egyik oka annak, hogy csak egy részük maradt meg e tájon, mások vagy tovább vándoroltak, vagy visszaköltöztek régi hazájukba. A véglegesen letelepedett szlovákok származáshelyeként 5 megye számos települését jelölhetjük meg, de ebből 3 megye Hevessel határos, ill. vegyes lakosságú (Hont, Nógrád, Gömör), ahonnan a szlovákokkal magyarok is jöttek, akik letelepedésük után átvéve a többség nyelvét, elszlovákosodtak. A távolabbi megyék (Zólyom, Árva) csak egy falu, Domoszló lakosságához adtak családokat, aminek a falu etnikai jellemzőiben — szélesebb körű és alaposabb kutatással — bizonyára nyomát lehetne találni. A szlovák impopuláció során szerepet kapott a kisebb táji körzetek falvainak cirkulációs rendszere, ami abban áll, hogy az aktuális demográfiai helyzetnek megfelelően a falucsoport családjai egyik községből a másikba költözgettek. Szajla pl. Nógrádból népesül ugyan be, de a szomszédos Terpes és Bükkszék falvakból is kap lakosokat, ami lényegében cserének minősül, mert a mozgás ellenkező irányban is érzékelhető. E kistáji kapcsolatrendszert a német falvak között is felfedezhetjük: Nagytálya betelepítése során néhányan Aldebrőről csatlakoztak, németek, az új lakosokhoz, bizonyára a kedvezőbb feltételek reményében. Amint a szlovák migráció a részes aratók, erdőt irtó munkások révén középkori előzményekre tekinthet vissza, éppúgy nem első ízben jelennek meg a XVIII. században a németek sem ezen a tájon. Az egri püspökség a középkorban nyugat-európai latinus népelemek kíséretében németeket is hozott birtokaira. Az újkori telepítés azonban teljes egészében németekre szorítkozott — elvétve került közéjük 1—1 holland —, de ennek mértéke a Kárpát-medence újkori migrációjában, a Schwabenzugban nem volt jelentős. Annyira nem, hogy a hazai németség történetét összefoglaló legújabb munka a Heves megyei németeket meg sem említi. 4 A németek betelepítését az egri püspökség és káptalan indította el 1731-ben (Kerecsend, Egerszalók), majd követte a példát herceg Grassalkovich Antal 1743-ban, amikor aldebrői birtokát népesítette be. A püspöki domíniumban német telepeseket kapott még 1758 és 1773 között Maklár, Nagytálya és Kápolna, a Grassalkovich-birtokon pedig Kompolt. A szervezett uradalmi telepítések kéziratos forrásai már bőségesebbek, ezért a körülmények és következmények világosabban állnak előttünk. A szlovákokhoz hasonlóan, az első német telepesek is szervezés nélkül vándorolva jutottak el pl. Kerecsendre és csak megérkezésük után kértek engedélyt letelepedésre a földesúrtól. A példa azonban rendhagyó, mert minden más esetben a birtokos felhívására jöttek hazájukból, a megtelepedés feltételeit pedig szerződés szabályozta. A hét Heves megyei faluból, ahová a földesurak az egykorú kifejezéssel élve „németeket szállítottak", 5 egri egyházi birtok, 2 pedig a hercegi uradalom területén feküdt. Mind a két birtokosnak mások lehettek a telepítési módszerei, mert az első 5 falu (Egerszalók, Kerecsend, Maklár, Kápolna, Nagytálya) telepesei a mai Németország különböző helyeiről verbuválódva, heterogén közösségek voltak, a herceg két falujának telepesei (Aldebrő, Kompolt) viszont egy-egy szűkebb területről toborzott, valószínűleg azonos tájszólást beszélő és hasonló szokásokat gyakorló csoportot alkottak. Belőlük szervesebben összetar4 BELLÉR Béla 1981. 105