Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Árucsere (Adatok egy termelési táj körülhatárolásához)

Bár az emlékezetben elérhető, kellő biztonsággal megragadható időszakban (a századfordulótól) már dominált a pénzgazdálkodás, ill. a pénzért való csere a répáshutaiak életében (az árucsere praktikus szempontjai mellett itt az erdészet, ill. az ipari munkaadók szerepe itt egyértelmű), mégis az 1950-es évekig, a beszolgáltatási rendszer végéig megfoghatók nyomokban a közvetlen árucsere mozzanatai. E tekintetben is rendkívüli nyitottság és változatosság a jellemző: ha praktikusabb és kifizetődőbb volt az árut pénzre cserélni, úgy általában azt tették. Viszont ha szükség volt az élelemre, s rosszabb volt a beszerzési lehetőség, akkor közvetlenül élelemre cserélték termékeiket. A két forma igen gyakran össze is kapcsolódott. Pl. a meszes ha pénzért árulta a portékáját, akkor is mészért szerzett magának élelmet és szállást az úton, s állatainak takarmányt. Gyakran szállítottak árut megrendelésre is: építkezéshez meszet, olajütőkhöz faszenet, uradalmakba, cukorgyárakhoz jármot, kádároknak dongát stb. Függött a csere formája a partnerektől is. Ha valakinek terménye volt, de pénze nem, akkor azzal fizetett, ha inkább pénze volt, úgy azt fogadták el. Pl. a kereskedők, városbeliek mindig pénzzel fizettek, alföldi falvakban és tanyákon általában termény vagy pénz és termény együtt volt a csere eszköze. Nem vált el tehát élesen a két forma, arányuk a mindenkori igényeket, szükségleteket tükrözte. Mindig fellelhetők voltak Répáshuta árucseréjében a közvetítő kereskedelem formái is. Pl. a mészégetők gyakran nem maguk árulták a meszet, hanem fuvarosok vagy szegényebb emberek (szamaras, hátaló árusok) révén került el az áru rendeltetési helyére. De jelentős szerepet játszott a közvetítésben az erdészet, belekapcsolódtak fa- és mészkereskedők, később a TÜZÉP-telepek is. Ilyenkor ugyancsak a mindenkori szükséglet szabta meg a csere formáját: ínségesebb időkben a mészégetők is csak terményért adták a meszet a közvetítőknek, akik ugyanúgy adták tovább. Máskor általában pénzért kapták meg a közvetítők az árut. De ha fa kellett az égetéshez, akkor fáért is továbbadták a meszet, ha fuvar vagy munkaerő, akkor a közvetítő ledolgozhatta a mész árát. Mindez tehát az árucsere formáinak rugalmas változatosságát jelzi. Az árucseréhez kapcsolódó migráció időszakos, de rendszeres volt.

2 Tavasztól őszig ez a tevékenység biztosította a legmobilabb életmódot és legbiztosabb megélhetést; állandó kontaktust teremtett a környező vidékkel, de gyakran távoli tájakkal is, s biztosította a település lakóinak ellátását. Az erdészeti munkalehetőség mellett nem volt lehetőség gazdasági felemelkedésre, előbbre jutásra. A gazdasági felemelkedést, jobb életfeltételeket az árucsere révén lehetett megteremteni. Érdemes itt röviden felidézni egy adatközlő szavait:,,Mikor megnősültem, akkor első alkalommal faragtam egy kocsira való keréktalpsd. Hevesen adtam el. Hazafelé jövet Mezőkövesden bevásároltam: egy nagy bödönt, tele zsírral, szalonnát, a lovaknak abrakot, s még maradt egy kevés pénz is."

3 Az eltérő adottságú tájak, s azok másfajta életmódot folytató népe állandó és biztos felvevőpiaca volt a kis lélekszámú bükki falvak - így Répáshuta - termékeinek. Ezért volt, hogy a faluban a legtehetősebbek a fuvarosok voltak, s minden szegényebb ember 2. DANKÓI. 1978.262. 3. Horváth Lajos 68 éves adatközlő 174