Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Árucsere (Adatok egy termelési táj körülhatárolásához)

vágyálma a fogat volt, amely megnyitja számára a távoli utakat, s a társadalmi felemelkedés lehetőségét is. Aki csak helyben végzett munkát, az csak sok áttételen keresztül látta annak hasznát, melyek el is szívták a jövedelem jelentős részét. A szó fizikai értelmében vett mozgékonyság egyúttal társadalmi mobilitást is jelentett. A fuvarozás fontos szerepét az állatállomány összetétele, benne az igás állatok jelentős aránya is igazolja.

4 A század első két évtizedében fokozatosan emelkedett a lóállomány száma, jelezve, hogy az erdei munkák mellett előtérbe került a távoli területekre való fuvarozás is. A falu árucsere-tevékenysége, a fuvarosok munkája az erdőlés évi ritmusához igazodott. Az erdőt ősztől, általában novembertől irtották, s tavaszig, áprilisig a faközelítés és fuvarozás foglalkoztatta az igás állatok, ill. a fuvarosok zömét. Tavasztól, általában áprilistól viszont a távolsági fuvarok kerültek előtérbe. A fuvarosok tevékenysége tehát két félesztendős ciklusra oszlott: az árucsere elsősorban a tavasztól őszig terjedő terminusban zajlott. Tekintettel arra, hogy az üveggel való vándorkereskedelem már csak a legidősebbek emlékezetében, s igen halványan él, noha kétségtelen, hogy az üveghuták is foglalkoztattak kereskedő fuvarosokat,

5 itt csak a kellő biztonsággal megragadható árucsereformákat ismertetem. Meszesek Répáshután — hasonlóan a többi bükki településhez

6 — a mész értékesítésének két fő típusa alakult ki. 1. A mészégetők a meszet közvetlenül a fogyasztónak adták el. 2. Viszonteladás útján került értékesítésre. A mészégetők vagy családtagjaik révén, családi munkamegosztás keretében értékesítették terméküket vagy falubeli fuvarosokat foglalkoztattak. Sok meszet égettek az erdészetnek is, a megrendelők gyakran a kemencétől vitték el a kész terméket. A viszonteladók közül a század első évtizedeiben a zsidó kereskedők voltak a fő vásárlók, jelentős volt azonban a mésszel kereskedők száma a falun belül is. A XX. század első felében a répáshutaiak a mész szállításának alábbi módjait gyakorolták. Szállítóeszközük volt: 1. lovasfogat (1 vagy 2 lóval); 2. ökörfogat (általában 2 ökörrel); 3. szamárfogat (általában 2 szamárral, ritkábban taliga 1 szamárral); 4. szamárháton* A szállításhoz igénybe vett állatfajták a meszesek szociális helyzetét is tükrözték (lásd fentebb). Szamárral asszonyok és néha gyerekek is mészéltek, lóval és ökörrel csak a felnőtt férfiak jártak. A fogatoknak megfelelően jelentős eltérés volt a mész fuvarozásának évi ritmusában, útvonalában, s az értékesítés módjában is. Lovas és ökrös fogatokkal csak a mészárulás fő szezonjában jártak: húsvét előtti hetekben általában kétszer mentek el, s utána csak szeptemberben és októberben tettek 3 -6 fuvart. A mésszel legkésőbb mindenszentekig (november 1.) jártak. A nyári időszakban kevéssé volt jelentős a mésszel való fuvarozás, mint tavasszal és ősszel. A szamárral mészélök húsvét előttől mindenszentekig folyamatosan úton voltak, számukra ez volt a megélhetés fő forrása. A szamarasok hetente egy-két fuvart csináltak, 4. VIGA Gy. 1980. 252-253 5. VERES L. 1976. 6. BAKÓ F. 1951.326-328. 175