Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Petercsák Tivadar: Az erdő haszna
rabokra fűrészelték (180 cm) és a vastagságtól függően kétfelé vagy négyfelé hasították, a végét pedig kihegyezték. A kerektalpat csak durván kinagyolták, az uradalom így adta el a kerékgyártóknak. Az ilyen munkákért darabszámra fizették a faragókat. A zsindelykészítés már aprólékosabb munka volt. Afindelt párban vagy egyedül faragták. A kb. 20 cm széles bükkfát 45 cm hosszú darabokra fűrészelték. A kérgét lehántották, baltával négyfelé hasították, majd minden cikket két-kétfelé. így egy hasáb fából 8 zsindely lett. Egyenlő méretűre kellett készíteni: hossza 45 cm, szélessége 10 cm, vastagsága 1 cm. Ezután a Jancsin vagy faragószéken, vonószéken (oberuMi stolek) a kétnyelü késsel (oberuchi noz) lehúzzák a bükkfacikkek mindkét oldalát. (1. kép) A zsindelykészítés második fázisa — amit, ha ketten dolgoztak együtt, a cimbora végzett — a nút vagy nútás (struhance) bevésése a zsindely szélesebbik végébe. Ebbe illeszkedik a tetőfedésnél a másik zsindely hegyes vége, a sugár. A nútot a vőgyelő (paíak) segítségével húzzák a deszkába úgy, hogy azt egy tuskóba vésett - a zsindely profiljának megfelelő kb. 6-8 cm mély - hézagba állítják. A vőgyelőt falubeli kovács készítette, nyelét (20 cm hosszú) maguk faragták. A nyél (örenko) penge felőli végét rendszerint ronggyal is betekerték, mert használat közben itt fogják. (2. kép). A zsindely nútját a penge (38 cm hosszú) két behajló végével (pjerka) vésték két oldalról. Zsindelyt még az 1950es években is készítettek az állami erdészet részére a téli hónapokban. Darabonként 30-40 fillért fizettek. Századunk első évtizedeiben még saját részükre is faragtak zsindelyt, hiszen a házakat ezzel fedték. Az otthoni rendszeres és eladásra történő fafaragással jóval kevesebben foglalkoztak. A két világháború közötti évtizedekben is csak 5-6 ember készített 2. kép. A zsindely készítés szerszáma: vőgyelő. rendszeresebben szerszámnyeleket, faesz- Petercsák Tivadar felv. közöket. Az ilyen embereket barkácsolóknak nevezték. A Horvát és Kővári család tagjai alföldi és hegyaljai uradalmak részére megrendelés alapján szállították a jármokat, szerszámnyeleket. Terménytároló ládát (susek) Ofeltáler József, Makó István, Fridel Ádám készített eladásra is. Főleg szerszámnyeleket, gereblyéket faragott Nemes Károly és Sir Bertalan. Szénvonókat, kenyérsütő lapátokat, fakanalakat, vizes vödörre fafedőket, kosarakat Mikesz Lajos, Polgár János, Mátrai István készített. Ezt azonban nagyon aprólékos, ún. babramunkának tartották és csak idős korban vagy az erdei munka, illetve fuvarozás kiegészítéseként végezték. Zömében csak a falut látták el a szükséges eszközökkel, hiszen a távolabbi vidékekre is szállító és díszesebb tárgyakat faragó cserepiekkel (Cserépfalu) nem versenyezhettek. 6 Legfeljebb akkor raktak fel néhány gereblyét, kaszanyelet a szekérre, ha tűzifát vittek eladni. Az ilyen famunkával nem lehetett úgy keresni, mint a fakitermeléssel, fuvarozással. „A barkácsoláshoz hajlam kell" — mondja a 79 éves, ma is ezzel foglalkozó Sir Bertalan. Az első világháború után orosz hadifoglyokkal dolgozott együtt az erdőn, s azok végeztek a favágás után babramunkát. 6. Hór völgyének díszes fafaragását Lajos Árpád dolgozta fel. LAJOS Ä. 1963. 103-135.
