Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Gyivicsán Anna: Etnikai fejlődésváltozatok Répáshután

solta az is, hogy e kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokban fontos — sokszor elsődleges — szerepük volt a nőknek. A mészégetők, a faszénégetők termékeit a családok nőtagjai szállították el eladásra vagy cserére, lisztért és más élelmiszerért.

17 Az állandó — de mégiscsak alkalomszerű — piaci kapcsolatokhoz a két világháború között újabbak is jelentkeztek. A faluból tavasztól őszig többen elszegődtek — legtöbbször Somogy megyébe — summásnak. A katonaviselt férfiakon kívül ők alkották az első csoportokat, melyek hosszabb időre hagyták el közvetlen környezetüket, s hónapszámra együtt éltek magyar summásokkal, közvetlenül is megismerve azok szokásait, életmódját, s a magyar népi kultúrát. A magyar nyelv behatolása és használata ellenére, a szlovák nyelv továbbra is megőrződött, s a már említett nyelvi értékrendszerben bekövetkezett változások ellenére is szerette és védte a közösség anyanyelvét. A két világháború közötti időszakban elhagyva szülőfalujuk határait, leginkább városi — diósgyőri és miskolci - környezetben sokszor érte őket bírálat, támadás ismert nacionalista színezetű megjegyzések kíséretében, ha egymás között szlovákul beszéltek.

18 Ilyen esetekben mindig megvédték nyelvüket, s e védelemhez a biztonságot elsősorban a kétnyelvűségük, a magyar nyelv ismerete adta. Napjainkban és az elmúlt 30 év alatt újabb és újabb források és motivációk járultak hozzá anyanyelvük megbecsüléséhez. Ezekhez tartozik a hazai intézmények — többek között a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége, megyei művelődési szervek stb. - által közvetített szlovák kultúra, a helyi népi együttes szlovákiai fellépései, a Csehországban és Szlovákiában élő répáshutaikkal fenntartott rokoni kapcsolatok. Saját nyelvük és kultúrájuk értékeit ismerték fel azáltal is, hogy hallgatják és nézik a szlovákiai rádió- és tévéadásokat. A külföldi turizmus révén pedig azt is tudatosították, hogy nyelvükkel más szláv nemzetekhez tartozókkal is megértetik magukat. Ennek ellenére sem állíthatjuk persze, hogy ezáltal helyreállt volna az anyanyelvnek és a magyar nyelvnek évtizedekkel ezelőtt felbomlott nyelvértéki egyensúlya. Az anyanyelv megőrzésében és átadásában a nyelvet beszélő közösségi közeg mellett a családnak volt fontos szerepe. Répáshután mindkét szülő ugyanannak a nyelvi közösségnek volt a tagja, az új családi keretbe mindketten hozták a nyelvüket és továbbadták azt gyermekeiknek. A családnak ezt a szerepét a mai generációkon keresztül kísértük figyelemmel, s azt tapasztaltuk, hogy a mai 30-35 éveseknél még a szülők voltak a közvetlen nyelvi átadók, míg az ennél fiatalabb generációnál, a 25—30 éveseknél már legtöbbször a szülőkkel együtt lakó nagyszülőknek volt ebben fontos vagy már kizárólagos szerepe. Még az is meghatározó érzelmi közeget jelent a gyerekek számára, hogy bár szülei vele már magyarul beszélnek, egymás közötti beszélgetésben azonban még a számukra természetesebben, közvetlenebbül ható szlovákot használják. 17. Egyik 80 éves adatközlőm, Orliczki Lajosné Horváth Johanna (szül. 1901) a következő településeken és környékükön árulta a meszet és szerezte be az alapvető élelmiszereket és háztartási eszközöket (pl. cserépedényeket): Tiszafüred, Tiszaeszlár, Tiszabábolna, Mezőkövesd, SzihalomSzentistván, Heves. 18. „Magyarországon magyarul beszéljenek.", „Aki magyar kenyeret eszik, az magyarul beszéljen" stb. 416