Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Gyivicsán Anna: Etnikai fejlődésváltozatok Répáshután

Másképpen alakult a katolikus szlovák települések sorsa. Itt ugyanis az egyháznak más volt a szerepe, mint amit az evangélikus közösségekben láttunk. Bár a helytörténeti kutatások utalnak rá, hogy néhány katolikus faluban, elsősorban a lakosság kezdeményezésére, szlovákul tudó papok és tanítók voltak, s nem voltak egészen ismeretlenek az anyanyelvű katolikus egyházi kiadványok sem,

8 mégis az apró katolikus települések többségében az egyház nemzetiségi kultúrát, nyelvet nem közvetített, megtartására különösebb gondot nem fordított. Sőt a 19-ik század második felétől mind az egyház, mind az iskola elsődleges szerepet vállalt a türelmetlen asszimiláció folyamatában. Ugyanez a kép jellemző, különösen a századforduló után, a bükkszentkereszti plébániához tartozó Répáshutára. A nemzetiségi intézményi keretek hiánya így a földrajzilag amúgy is elszigetelt, hegyek közé zárt Répáshuta etnikai elszigeteltségét tovább növelte. Nem tudunk arról, hogy a répáshutai és a környező huták lakossága kapcsolatba került volna az anyanemzet kulturális életével, s arról sincsenek adataink, hogy 1918-ig a szlovák nemzeti mozgalom számon tartotta volna e településeket. A legidősebb generációhoz tartozó répáshutaiak, a 70 és a 80 évesek, csak magyar nyelvű oktatásban részesültek, csak magyar nyelvű istentiszteleteken, egyházi szertartásokon — esküvőn, keresztelőn, temetésen - vettek részt. Répáshután tehát hiányoztak azok a nemzetiségi jellegű intézményi keretek, belső ösztönző erők, amelyek a spontán etnikai életen túl, a nyelv- és a kultúraápolás szervezett formáiról gondoskodtak volna. Többek között ezek hiánya magyarázza azt is, hogy anyanyelvi írásbeliség nem alakult ki, s azok a nemzedékek, amelyek 1949-ig, a szlovák oktatás beindításáig, végezték el az elemi iskolát, nem tanultak meg anyanyelvükön írni és olvasni. Bár az emlékezet magát a tényt nem őrizte meg, mégis néhány apró, jelentéktelennek tűnő nyelvi fordulat és a legidősebbek emlékezetében megőrzött szlovák imatöredékek, valamint elnépiesedett vallásos énekek - közvetett módon - arra engednek következtetni, hogy volt olyan időszak, amikor beszélt nyelvükön túl is kapcsolatba kerültek anyanyelvükkel. Hasonlóképpen — bár adataink erre nincsenek — nem zárható ki teljességgel valamiféle szlovák adminisztráció gyakorlata sem. Ugyanis az idős generáció nagy része nevét, születési dátumát vagy bármiféle számadatot szlovák nyelvű beszélgetés során is magyar nyelven közli. Voltak azonban olyan adatközlők is — kizárólag nők - akik a 8. így pl. a pilisi falvakban ismerték és használták a nagyszombati Sz. Adalbert Egyesület (Spolok sv. Vojtecha) kiadásában megjelent szlovák nyelvű gót betűs énekes és imádságos könyveket. (Pl.: Cesta zivota. Modlitebná kniha... Wyfah z „Náboznych Wyjewow" spísanych od Ondreja Radlinského ... Nákladom Spolku sw. Adalberta (Wojtecha) v Trnave. V Trnave - Nagyszombat 1911. De közkézen forogtak a katolikus egyház különböző budapesti kiadóknál napvilágot látott nyomtatványai is. Sáriban (Dabas) élő család tulajdonát képezi pl. a szintén gót betűs imakönyv, a Stepná záhradka... v Budapessti, 1896. E szlovák kötet külön érdekessége, hogy egybekötve árulták 1906-ban a Gyöngyösön kiadott magyar nyelvű ima- és énekeskönywel (Lelki vezér). Az egybefűzött kétnyelvű példányból több is van Sáriban. Szintén Sárihoz kötődik az a szlovák imákat tartalmazó de magyar helyesírással kiadott nyomtatvány, melyre tanítványom, Pataki Kálmán hívta fel a figyelmemet. Szlovák nyelvű liturgia korábbi létéről vallanak az idős asszonyok emlékezetében megőrződött népi imák. Ezeknek nagyon szép variánsait gyűjtötte össze Rákoskeresztúron Sinkovicsné Kalina Júlia, Sáriban pedig Pataki Kálmán* 411