Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Barna Gábor: Hiedelemalakok a hitvilágban

is óvni kellett minden ártó hatalomtól, így tehát a boszorkánytól is. Vannak azután a répáshutaiak képzete szerint olyan emberek, akik rajtuk kívül álló okok következtében tudnak ártani a gyermekeknek, pl. szemmel verik őket. Azok az emberek, akiknek a szeme ártott, csak ránéztek a gyerekre vagy az aprójószágra és az rögtön beteg lett, szemre esett — mondják magyarul, z oči dostali deti, mondják tótul. A szemmelverést mai napig tisztesfiivei gyógyítják. A tisztesfű tótul čistec. Sziklás helyeken terem, nyár közepén, a virágzás után kell leszedni, szárítani, összekötni és spájzban felakasztani. Szükség esetén ebből főztek mosdóvizet és ebben megfürdették a gyereket. Fürdetés után a mosdóvíz leült, mint a kocsonya. Hitük szerint ekkor használt. Más vidékekkel, pl. Zempléni hegyvidék falvaival ellentétben a füvet itt nem szenteltetik. A tisztesfüvet sokan nem is ismerik, csak hírből, míg mások mai napig gyűjtik, szárítják és használják is.

3 Rontásaik alkalmával a boszorkányok átváltoznak valamilyen nem emberi alakba. A legtöbbet emlegetett alakformájuk a béka és a macska.

4 A nagyobb békáktól ezért féltek, boszorkánynak tartották. Különösen, ha istállóban találták meg, mondták rá a boszorkány nevet. Ilyenkor azt össze kell verni, ki kell dobni a trágyadombra, s másnapra a boszorkány ágyban fekvő nagy beteg lesz. Ezzel elérkeztünk a boszorkány ártó tevékenységének legfontosabb területéhez, a tehénrontáshoz. A legtöbb történetet ezzel kapcsolatban mondják. A tehénrontás a tej, a tejföl elvitelére irányult a hiedelem szerint. Ahogy mondják: elvitte a hasznot. A rontásnak több módja lehet. Az egyik, hogy űrnapkor hajnalban a boszorkányok kimentek a rétre és ott harmatot szedtek. Kézzel szedték, s kezükről kötőjükbe csurgatták. Eközben azt mondták: Biram űzitek, ale neßitek!

5 A boszorkányok azonban általában éjszaka rontották meg a teheneket, ember vagy béka képében bementek az istállóba, s ott hasznot fejtek. Pohubili kravu, mondják szlovákul. Egyes történetek szerint a hasznot visszahozni ezek után már nem lehetett, a tehenet el kellett adni. Általánosabb viszont az a képzet, hogy az elvitt tehéntejet vissza lehet szerezni. Ennek több módja ismeretes. Ha pl. rontásban találták a tehenet, megverték a tehenet, s a hitük szerint a rontó boszorkányt érték az ütések. Ha alkalmanként kevés tejet adott a tehén, gyakran mondták, hogy „Biztos a boszorkány áll mellette, azért nem adja le a tejet." Voltak hozzáértő tudós emberek, akik a megrontott tehenet meg tudták gyógyítani. Emlegetnek egy helybeli asszonyt, akit elhívtak a beteg jószághoz, s az valami füvet adott a tehénnek, „meg beszélt mellette valamit", s ettől helyrejött a jószág. A ráolvasás szöve3. MÁCS I. 1980.46-47. 4. A szlovák néphitet összegező tanulmányok is a békát említik a boszorkány leggyakoribb alakváltozataként. HORVÁTHOVA E. 1972. 232., 237. Ugyanezt tapasztalhatjuk Tótkomlóson (DIÓSZEGI V. 1974.68-69.) és a Zempléni-hegység falvaiban is (BARNA G. 1980.). 5. Ez a mágikus mondóka egyaránt megvan a magyar és a szlovák hitvilágban is. Vö.: HORVÁTHOVA E. 1972. 237.; BARNA G. 1979. 97. skk. A harmatszedést részletesen bemutatja a nyíregyházi tirpákoktól MÁRKUS M. 1943. 272-273. 332