Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Niedermüller Péter: Kalendáris szokások
szokását, vagy azt az alföldi szlovákok körében általánosan ismert szokást, hogy a karácsonyi asztal alá összekevert magvakat tettek. 14 Miután a szalmát elrendezték, a gazda és a gazdasszony kimentek és háromszor körüljárták a házat. Minden körben bekopogtattak az ajtón. A bent levők kiszóltak: Ki kopog az ajtón? Krisztus Jézus bobájkát visz — felelték. A harmadik kör után bementek és addigra már rendszerint meghallották, hogy a pásztor megfújta a kürtjét. Ez annak a jele volt, hogy megkezdhették a vacsorát. (Itt kell megjegyezni, hogy más adatközlők szerint a pásztor nem ilyenkor, hanem éjfélkor kürtölt csak, így adva hírül, hogy megszületett Jézus.) A karácsonyi asztalt fehér ünnepi terítővel (obrusek) borították le. Néhány adatközlő említette, hogy az abrosz alá néhány szem magot tettek volna régebben; a nagy többség vagy hallott a szokásról, de nem gyakorolta, vagy nem is ismerte a cselekményt. A gazdasszony az összes ételt az asztalra készítette, hogy vacsora közben ne kelljen felállnia, mert a következő évben nem fognak ülni a tyúkjai. Maga a vacsora egy gerezd fokhagymával kezdődött, hogy egészségesek legyenek. Ezt követte a gombás leves (hubova polevka), a kirántott hal (ryba) és a mákos bobájka (bobalki s makem). A vacsora fontos részét jelentette az ostya (oplatka), amit mézzel fogyasztottak. Egyes családoknál az ostyára nemcsak mézet, hanem fokhagymát is tettek,, Ilyen esetben ez volt a vacsora első étele. Az ostyát Bükkszentkereszten készítették, s onnan hozták Répáshutára eladni. Ostyát mindenki vett magának, néha több darabot is. Különböző nagyságú ostyákat árultak, sőt voltak festett darabok is, amelyeket egy feszület vagy a szentek képe díszített. Ezeket az ostyákat természetesen nem fogyasztották el, hanem a karácsonyfára akasztották fel és sok esetben egészen a következő évig megőrizték. A karácsonyi vacsora az általánosan elterjedt étrendnek megfelelően alakult, egyetlen kivételként a halat kell megemlíteni. A hal igen ritkán szerepel a karácsonyi vacsora ételei között, csupán néhány egyedinek tűnő adatot ismerünk. 15 Jelen esetben azonban egy ma is élő hagyományról van szó, hiszen a rántott hal még ma is fontos része a vacsorának. A hal a szlovák karácsonyi vacsora étrendjét sem jellemzi. Minden valószínűség szerint valamiféle helyi gyakorlatról beszélhetünk, amely ismeretlen úton került el Répáshutára. Hasonlóképpen figyelemre méltóak az ostyafogyasztással kapcsolatos adataink. Az ostya fogyasztása általában az ostyahordás szokásával kapcsolódott össze, amely cselekmény a magyar nyelvterületnek elsősorban az északi vidékeire (főleg a palóc területekre) jellemző. 16 Az alföldi szlovákok köréből, illetőleg Szlovákiából viszont alig van adatunk az ostyafogyasztásra. A szokás jelentőségét növeli az a tény, hogy az ostyát nem is helyben készítették, hanem a másik faluból érkező árusoktól vásárolták. Ez arra utal, hogy a szokásnak nagy fontossága volt az adott közösségben, még akkor is, ha a cselekmény párhuzamait nehezen tudjuk felvázolni. A karácsonyi vacsora ételeiből az állatok is kaptak. Minden jószágnak (tehénnek) adtak egy szem bobájkát, a karácsonyi morzsát pedig a tyúkoknak szórták ki. A vacsora maradékát egyébként az asztalon hagyták, letakarták és éjszaka, illetve másnap reggel is fogyasztottak az ételből. A vacsorából a nemrég elhunyt közeli hozzátartozók sírjára is 14.KRUPAA.6. n. 72. 15. PÓCS É. 1965. 38. 16. PÓCS É. 1965. 35-36.; BÁLINT S. 1973. 78-81. 319
