Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Niedermüller Péter: Kalendáris szokások

vittek egy keveset. Vilia nap délutánján a sír négy sarkára kis fenyőfát vagy fenyőgallyat állítottak, a sír közepére pedig néhány szem bobájkát, ostyát és fokhagymát tettek egy kis tányérban. Több idősebb adatközlő is említette, hogy apja, férje vagy bátyja sírjára bort is öntött, hogy „amit nem tudott életében meginni, azt igya meg most". A halottetetésnek egyéb alkalmai Répáshután nem voltak, az adatközlők kizárólag a karácsonyi vacsora ételeit említették. Bár vannak a halottetetéssel kapcsolatos észak-magyarországi adataink, ezek nem annyira karácsonyhoz, mint inkább a halálesethez, a temetést követő meghatározott időszakhoz kötődnek.

17 Hasonló a helyzet a szlovák népesség köréből származó leírásokkal is, mivel a karácsonyi vacsorának a szlovák hagyományban is viszonylag csekély a halottkultusszal való kapcsolata.

18 Éppen ezért utalnunk kell arra, hogy a karácsony, mint a naptári év egyik kiemelkedő fontosságú ünnepe magához vonzott, magába olvasztott különböző szokáscselekményeket. Lehetséges tehát, hogy a halottetetés szokása Répáshután eredetileg más alkalomhoz kötődött és csak idővel kapcsolódott a karácsonyi ünnepkörhöz, a vilia esti vacsorához. A vacsora után a család az éjféli miséig együtt maradt (do polnoca). Ilyenkor jártak a gyerekek és a fiatalok kántálni (chodili spivač) A nagyjából hasonló korú gyerekek csapatokba gyülekeztek, s úgy járták végig a falut. Megálltak az ablak alatt és néhány, két-három éneket daloltak. Az énekek között vegyesen voltak magyar és szlovák nyelvűek.

19 Az éneklés után behívták őket, ahol diót, almát, süteményt, a nagyobbak kis bort, pálinkát kaptak. Később ezeket az ajándékokat egyre inkább a pénz helyettesítette. A kántálásnak meghatározott rendje volt Répáshután. Egy csapatban rendszerint 3-5 gyerek volt, akik legtöbbször rokonságban álltak egymással. A kán tálast a gyerekek keresztszüleinél kezdték, majd miután az összes keresztszülőt felkeresték, a nagyszülőkhöz indulnak. Ezt követően pedig egymás szüleit, illetve a szomszédokat veszik sorra. Annak ellenére, hogy a kántálás rendje igen pontosan meg volt határozva, a szokásnak nem volt olyan nagy hagyománya a közösségben, mint az alföldi szlovákok körében.

2 ° A szokást megtartották, számon tartották, hogy ki kihez ment el kántálni, de a cselekmény lényegében a gyerekek és a fiatalok adomány szerző szokása volt. Ezen az estén jártak a betlehemesek is. A répáshutai betlehemezés szokásának két időszakát különböztethetjük meg. Nagyjából az első világháborút követő évekig a szokás szlovák nyelvű változatát gyakorolták. A játékot 15-17 éves legények játszották. Az említett időszakot követően mindinkább terjedni kezdett a magyar nyelvű változat és ma már csak ezt a cselekményt ismerik, illetve erre emlékeznek. Ezt a játékot a legények helyett az iskolásgyermekek (8-12 évesek) adták elő. Érdekes azonban, hogy a hét szereplő alakja mindkét játéktípus esetében ugyanaz. A három angyal (anchel) fehér ruhában volt, fejükön magas, henger alakú süveggel. Mellükön keresztben széles, színes pánt futott keresztül. Az angyalok hordozták a fából és színes papírból készített betlehemes templomot. A kidíszített templomban belül szentképeket, illetve apró állatfigurákat he17. JUHÁSZA. 1976. 18. KRUPA A. 1974. 128.; HORVÁTHOVA E. 1972a. 211-212. 19. Vö. ZATKO R. 1973.75. 20. KRUPA A. é. n. 77-100.; ZATKO R. 1973. 63-67. 320