Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Niedermüller Péter: Kalendáris szokások
ma már nem él — nagyjából az ötvenes években szűnt meg véglegesen —, de adatközlőim még mindig meg tudtak nevezni két-három idősebb asszonyt, aki szerintük még ma is (vagy még néhány évvel ezelőtt is) gyakorolta a szokást. Hasonlóképpen általánosan ismert, de már több évtizede csak az emlékezetben élő szokás a Luca-szék (stolek) készítése. A legények e napon láttak hozzá a szék készítéséhez. A széket csak a férfiak készíthették el, de ők is csak a legnagyobb titokban. A széket puhafából csinálták, szövet vagy más kiegészítő anyagot nem használtak. A munkában minden nap csak egy keveset haladtak előre, úgy hogy éppen karácsony viliájára készüljenek el. Ekkor elvitték a széket az éjféli misére. A szék készítőjének elsőként kellett a templomba érkeznie. Az illető az ajtóhoz közel állt meg, majd amikor elkezdődött a mise, ráült a székre, s így meglátta, hogy ki a boszorkány. A boszorkányokat arról lehetett felismerni, hogy Úrfelmutatáskor hátat fordítottak az oltárnak. Ezt a többi ember nem vette észre, csak az, aki a széken ült. Utána azonnal el kellett menni a templomból, mert a boszorkányok észrevették, hogy kifigyelték őket, s üldözőbe vették az illetőt. Ilyenkor a szék készítője elfutott a keresztútig, itt hirtelen ráült a székre és szentelt krétával kört rajzolt maga köré. így a boszorkányok bár utolérték, mégsem tudtak hozzáférni, s egy bizonyos idő után elmentek. Az illető csak ekkor jöhetett ki a körből. A széket azonnal szétszedte és darabjait ötfelé elhajította. így a boszorkányok később sem tudtak kárt tenni benne. Adatközlőim több olyan történetet is említettek, amikor a szék készítője valami hibát követett el, s a boszorkányok megverték, sőt olyanról is tudtak, aki ezután meg is halt. A Luca-szék készítésének szokásával kapcsolatban csupán egyetlen megjegyzést kell tenni. Noha a szokás igen intenzív formában él az emlékezetben, egyetlen olyan adatot sem találtam, amely a szék elégetésére, illetve a készítő háta mögé dobált mágikus tárgyakra (só, mák stb.) utalt volna. Ugyanakkor a környező területekről származó leírások minden esetben megemlítik a szokáscselekménynek ezeket a mozzanatait. 7 Róheim Géza igen alapos adattárában egyedül Sárospatakról említ egy adatot, amely szerint, ha valaki meg akarta tanulni az ördöngösséget, az ismert módon Luca-széket készített. Vilia éjfélkor kivitte a széket a keresztútra és ráült. Ha a tüzes állatok átmentek rajta és az illető ezt kibírta, akkor megtanulta az ördöngösséget. 8 Ez a szokás azonban jelentősen különbözik az általunk említett cselekménytől. Viszont lényegi hasonlóságot mutat az alföldi szlovákok körében gyűjtött adat. A Luca-széket az ismert módon készítették el, majd vilia éjfélkor a templom melletti keresztúton ráült a készítője, de előbb egy kört húzott maga köré. A kört átlépni akaró boszorkányokat ostorral tartotta vissza. 9 Mindez arra utal, hogy a Luca-szék készítésével kapcsolatos szokások egyik csoportját a szék elégetésével, valamint a készítő háta mögé dobált mágikus tárgyakkal lehet jellemezni. Ezzel szemben a másik csoport sajátossága a széknek a keresztúton való felállítása, illetve a köré húzott mágikus kör. Ennél többet és pontosabbat azonban csak akkor mondhatnánk, ha átfogóbb ismereteink lennének a Luca-székével kapcsolatos szokások hazai és kelet-európai változatairól. 7. Vö. RÓHEIM G. 1920. 35-64., NIEDERMÜLLER P. 1981. 8. RÓHEIM G. 1920.51. 9. KRUPA A. é. n. 64. 317
