Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Niedermüller Péter: Kalendáris szokások
kasról. Mindemellett kérdés, hogy a téli időszak különböző jellegű maszkos alakoskodóinak — az ilyen szokások határozottan jellemzőek például a szlovák népesség téli ünnepkörére - nincs-e valamiféle kapcsolata a Mikulás-járással; ezek a hagyományok nem járultak-e hozzá a szokás paraszti környezetben való elterjedéséhez. Luca napja (Lucka, Lucia) a téli ünnepkörnek is az egyik kiemelkedő alkalma. A szerelmi jóslás egyik sajátos változatát kizárólag ehhez a naphoz kötötték idősebb adatközlőim. Az első világháborút követő évekig volt szokásban, hogy este sötétedés után a lányok valakinek az udvaráról a már felhasogatott fát ellopták. Ezt hazavitték, gondosan elrejtették, majd karácsony viliakor kora reggel, még sötétben elővették. Megszámolták a fát, s ha páros számú darabot loptak, azt annak jeleként értékelték, hogy a következő évben férjhez mennek. A számlálás után a fát elégették. Abban az esetben azonban, ha páratlan számú hasábhoz jutottak, nem mentek férjhez a következő évben, s ilyenkor tüzet sem raktak. Semmiképpen sem tekinthető véletlennek, hogy ez a szokás határozottan Luca napjához kötődve került említésre. Nyilvánvaló, hogy a szokás hatóereje a Luca-nap és karácsony közötti időszak mágikus jelentőségén alapszik, még akkor is, ha kimondottan ebben az időszakban gyakorolt szokásokra ma már nem emlékeznek. Luca napján számos tilalom és előírás szabályozta a mindennapi élet rendjét, elsősorban az asszonyi munkát. Nem volt szabad fonni, mert aki megszegte a tilalmat, annak megdagadnak az ujjai, mások szerint egész évben fájni fog a keze. Tilos volt a kenyérsütés is, mert aki kenyeret sütött, azt Luca megcsúfította, beteggé tette. Nem lehetett varrni sem, mert aki ezen a napon varrt, annak nem tojtak a tyúkjai. Ugyanezen okból kerülni kellett a szomszédolást is, mert a tyúkok nem fognak jól ülni a következő évben. A répáshutaiak szerint e napon különös hatalma van a boszorkányoknak (bosorky). Éppen ezért a gazda kora reggel egy kis gerezd fokhagymát (česnok) adott a teheneknek, hogy a boszorkányok ne vegyék el a tejet, ne rontsák meg a jószágot. Lucakor veszik maguk közé a boszorkányok azokat az asszonyokat, akik boszorkányok akarnak lenni, és hatalmukat is csak ezen a napon tudják átruházni valaki másra. Éppen ezért azt tartják, hogy aki ezen a napon hal meg, az boszorkány volt. A boszorkányok elleni védekezésnek számos módját ismerték. Szentelt krétával keresztet rajzoltak az istálló, a lakás ajtajára, a ház kapujára stb. Ha valakiről úgy tudták, hogy boszorkány, annak a kerítéséből éjszaka elloptak egy darabot, amit még napfelkelte előtt elégettek, elfüstöltek (dymiť), hogy a boszorkány ne férjen a házhoz, a jószághoz. Idősebb adatközlőim említették, hogy a boszorkányok ellen igazi védelmet csak az jelentett, ha a boszorkánynak tartott személy testszőrzetéből (haj stb.) egy keveset, annak tudta nélkül levágtak, és kora hajnalban, még sötétben körülfüstölték vele a házat, az istállót. Itt most nemcsak egykori cselekvésekről van szó, hanem ma is élő hiedelmekről. A boszorkányok létezésébe vetett hit ma is élő eleme az idősebbek gondolkodásának, akik ennek megfelelően számos védekező eljárást ismernek. Azonban a boszorkányok elleni védekezésnek ma már nincsenek „kiemelkedő" alkalmai, hanem az a „szükségletnek" megfelelően történik. Szintén kora reggel, de már napfelkelte után a gazdasszony a piszkafával megpiszkálta a tyúkokat, hogy azok jobban tojjanak. Néhányszor megbökdöste, s közben mondogatta: Tebé pipi a mne vajce. Többek szerint az utóbbi időben már csak magyarul mondták: Sokasodjatok, sokat tojjatok! vagy Az enyém tojjon, a másé is tojjon! A szokás 316
