Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

útközben kínálják. Náluk is van egy ötliteres demizson, de főként a vőfélyek, rokon férfiak kapnak kezükbe egy-egy üveg bort, s kínálgatják a bámészkodóknak. Az esküvő után az egész násznép a vőlegény házához vonul. A kapu fölött felirat olvasható: Isten hozta kedves vendégeinket! A kapu előtt a szakácsnők — rokon főzőasszonyok — keresztbe szalagot feszítenek ki, nem engedik be a menetet. (Az egykori fadöntés, úteltorlaszolás mai változata.) A lakodalmazók a kifeszített szalagot meglátva a Nyisd ki babám az ajtót kezdetű dalt éneklik, s közben folyik az alku a szakácsnőkkel. A vőlegénynek kell megváltania magát. Egy-két évvel korábban száz forint is elegendő volt, ma ötszázas járja. A vőlegény végül is előveszi a zsebéből az előkészített papírpénzt, mire kettévágják a szalagot, szabaddá teszik az utat. A fiatal párt a szakácsnők ma kenyérrel, cukorral és borral fogadják. „Olyan édes legyen az életetek, mint ez a cukor, a kenyér soha se fogyjon el az asztalotokról meg a bor!" Az idős adatközlők szerint az ő idejükben sót is adtak. A középkorúak és a fiatalok nem emlékeznek rá, hogy kaptak volna. Egyik fiatal adatközlőnk úgy tudta, hogy a kenyeret sózzák meg. A 20-as években kenyér helyett kalácsot is adtak: Keď sme prišli domu, ta jedna žena mala jeden okrúhli koláč, a tedig sme si s teho museli odkrájať. Aj cukor bul aj s teho cukru sme museli si vzaťdo ustoh aj sot... žebi nas pan boh nepustil ŕíikdaj, žebi sme to ždi mali. (Amikor hazaértünk, egy asszony egy nagy kerek kalácsot tartott, s abból vágnunk kellett. Cukor is volt, abból a cukorból is szánkba kellett venni, meg sót is ... hogy az isten soha ne hagyjon el bennünket, hogy ez mindig legyen.) Az ifjú párt fogadták a nászszülők is. Hozzájuk szól az Öreg vőfély: Ma hajnalban alig virradt a reggel, mi összejöttünk szép számos sereggel. Jöttünk e tisztes házhoz végre, a menyasszonyunk tiszteletére. Násznagy urunkhoz volna egy kérésünk, idekint várakozik egy sereg vendégünk. Lenne szíves őket befogadni, ígérem, ők se fognak adósak maradni, íme, a vőlegény velünk megérkezett, tessék, násznagy urunk, fogjon vele kezet! (Lovász Jenő) A nászapa (sveker, magyarul is nevezik: násznagy) kezet fog a vőlegénnyel, az anyós fsvekra) csókkal fogadja a menyét: — Isten hozta! Hiedelmek az esküvőn. A lakodalommal összefüggő hiedelmek megkoptak a répáshutai szlovákoknál, az esküvőről ismereti szinten maradt meg néhány: Ha esett az eső, mikor az esküvőre ment a menyasszony, azt jósolták, hogy „amennyi eső hull az emberre, annyit kell életében sírnia" (kelő spadne dižd'u na človeka, tak telo mu je museť plakať za živobiťi). Konkrét esetet is említettek kétnyelvű közlésben: Môjho sestrinho mužove sestra se vídavala a vtedi bars, bars padalo... Akkor mondtuk, dehát isten nyughassa, meg is halt, második gyereke vót, mikor meghalt Egerbe. Už ona nebude maťdobri život. Telo slzi popušťa, kelo kropaje spadnú. Ez biztos, hogy sokat sírt. (Nővérem férjének a 294