Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

A lánykérés. Az eljegyzés. Az udvarlás időszaka az utóbbi évtizedeket megelőzően nem tartott hosszú ideig, csak ha katonának vonult be a legény. Legtöbb adatközlő szerint ha farsangkor összejöttek, pünkösdkor már megvolt a lakodalom is. Napjainkban ez is megváltozott: ,JVagyon régen ismerem, csak hát két éve kezdtünk együtt járni, azóta udvarol" A második világháború előtt gazdasági okok miatt nagyon ritkán tartottak eljegyzést (rukovini). Idősebb adatközlőink közül egyiknek sem volt. Ňe každi robí rukovini, mi sme nerobili vtedi. Ja som aňi ňebula ňikdaj na rukovini, ja ňeznam, jako to robia. (Nem mindenki rendez kézfogót, mi akkoriban nem tartottunk. Én nem is voltam soha kézfogón, nem is tudom, hogyan csinálják.) A lánykérés is egyszerű aktus volt. A legény előbb a lánynak szólt, s ha äz odaígérkezett, megkérdezte a szüleitől is: Hodil každú ňedelu, a potom podal raz, že on bi se ženil. (Minden vasárnap járt hozzánk, azután egyszer azt mondta, hogy nősülni szeretne.) Me ta pital., . gďe sme buli mezi taršašagu, tam. Potom priš'el aj gu nas. (Engem ott kért meg, ahol voltunk, a társaságban, ott. Azután eljött hozzánk is.) Ha a szülők korainak vélték az esküvőt, vissza is utasították. De ha a legény kitartó volt, végül is beadták a derekukat. A régi hagyománynak megfelelően a két világháború között előfordult, hogy az anyós (svekra) kérte meg a lány kezét. Ekkor a szülők a lakodalom lezajlásáról is megállapodtak. Az idősebb adatközlők egy része már vett karikagyűrűt (prst'en) is. De ezt akkor vásárolták meg Miskolcon, amikor a lakodalmi ruhákat és az egyéb szükséges holmit közösen beszerezték. Általában az esküvő előtt két héttel vagy tíz nappal korábban bonyolították le a vásárlást. A közös bevásárlás után a lány házánál közös ebéden vettek részt. A szegénység miatt szokás volt kölcsönkért karikagyűrűvel is esküdni. Vagy az anyjuk gyűrűjét vették igénybe, vagy pedig módosabb emberektől kérték kölcsön. A prst'en mali moja mama, a toten sme mali mi. (Anyámnak volt gyűrűje, az volt a mienk is.) A gyűrűt annak idején a nagyanya vette, aki kocsmárosné volt a faluban, s gazdag hírében állott, Ezt a gyűrűt mások is kölcsönkérték. Oni kúpili prst'en a toten hodili požičavať. (ő vette a gyűrűt, s ezt kérték mások is kölcsön.) Napjainkban már rendszeres és fontos szokáselem az eljegyzés, s vele együtt jár az ünnepi ebéd is. 20 éves adatközlőnk esküvője előtt fél évvel, karácsonykor tartotta meg eljegyzését a szüleinél. De a gyűrűt még novemberben megvették, s attól kezdve a kezükön viselték. A vőlegény veszi meg a karikagyűrűt és a kísérőgyűrűt. Adatközlőnk kétezer forintos pecsétgyűrűt kapott. A család jókívánságait azonban csak az eljegyzési ebéden tolmácsolták. Ezen — a jegyespáron kívül - a két-két szülő, s a menyasszony nővére vett részt. Jelen van még a hagyomány: a gyűrűt minden kötöttség nélkül korábban viselték, de honosuk az új is: az eljegyzés és az eljegyzési ebéd, melyen viszont csak a legszűkebb családtagok vesznek részt. Mint adatközlőnk mondta, az ünnepi ebéd is „egy sima ebéd" volt: húsleves, leveshús, kirántott hús pirított krumplival. Az ifjú pár háromszor hirdette ki magát a templomban. Korábban mivel csak Bükkszentkereszten volt templom, oda mentek át, s meg is hallgatták kihirdetésüket. Napjainkban is szokás még, mert a zöm templomban esküszik. Az 1979 júniusában esküdő párt csak kétszer hirdették, mert későn jelentkeztek. 285