Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Veres László: Településtörténet

akkor erre csak egyetlen okot találhatunk. A 19. század elején rendkívül erős volt a konkurrencia a piacokon, a manufakturális módszerekkel termelő répáshutai üzem fúvott termékeivel nem vehette fel a versenyt a cseh-morvaországi üveggyárakkal, amelyek ebben az időszakban elárasztották Magyarországot olcsó és korszerű termékeikkel. Egyedül csak a modern technika módszereit alkalmazva, a kapacitást növelve, s nem utolsósorban az ebben az időszakban divatossá váló kristálystílusú, vagyis metszett, csiszolt termékekkel lehetett volna a termelést rentábilissá tenni, s ezen keresztül a település fejlődését szolgálni.

24 A répáshutai üveggyártás hanyatlásának idején történt meg a település helyzetének jogi szabályozása, a falu és az uradalom kapcsolatának kodifikálása. Ha a 18. század végi és 19. század eleji latin, magyar és német nyelvű statisztikai-geográfiai munkákban a magyarországi települések sorában Répáshuta nevét kutatjuk, fáradozásunk hiábavaló. Ennek az volt az oka, hogy Répáshuta telepítvényes községnek számított. Ez a meghatározás azt foglalta magába, hogy a község földterülete az uradalom, majd 1858-tól a kincstár birtokában volt, s a lakosok csak mint bérleményt használhatták. A bérelt földterületen a telepesek emelhettek épületeket, s ezek csak az ő tulajdonukat képezték. Az uradalom bármikor felbonthatta a bérleti szerződést, s akkor a lakosoknak kártérítés nélkül el kellett hagyniuk lakóházaikat. A bérleti szerződés alapján a telkek és az irtások használatáért censust, családonként 1 Rhfrt-ot kellett fizetni és ingyenmunkát kellett végezni, mégpedig meghatározott mennyiségű, általában 12 öl fát kellett személyenként kivágni és az uradalom által meghatározott helyre szállítani. Az üveghuta bérlője a lakókhoz hasonlóan bérleti díj fizetésére és munkavégzésre volt kötelezve. Azonban ő az ingyenmunkát üvegtermékekkel megválthatta. A település lakosai a hutásmester alkalmazottjai voltak, aki szabadon rendelkezhetett velük, ha eleget tettek a kincstári tartozásaiknak. A munkások pénzben és természetben kapták meg munkabérüket.

2 s A település és az uradalom jogi formába öntött kapcsolata is fontos szerepet töltött be abban, hogy az üvegkészítők vállalták a letelepedést, az üveggyártást. Úgy tynik, hogy ez a szerződésben rögzített állapot — függetlenül attól, hogy a telepesek kiszolgáltatottságát tükrözi - az üveges munkásoknak és az uradalomnak egyaránt megfelt. A telepesek a szerződési kötelezettségek teljesítése után már csak saját helyzetük javításával, megélhetésük biztosításával törődhettek. Viszonylag nagy szabadságot élvezhettek, ami ebben a korban jelentős vívmánynak számított, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az ország lakosságánakjelentős része még jobbágyi kötöttségek között élte életét. Répáshuta történetében az üveggyártás és a település fejlődése ezer szállal kapcsolódott egymáshoz. A termelés stabilizálódása, vagy éppen egy-egy jól jövedelmező év a megélhetési körülmények javulásán keresztül természetesen hatással lett volna az egész faluközösség életére is. Sajnos azonban ezt a kapcsolatot, ezt a kölcsönhatást a település történetének első szakaszában, amíg itt helyben folyt az üveggyártás, nem fedezhetjük fel. A község lélekszáma hosszú ideig csak a természetes szaporulat révén növekedett, alig haladta meg néhány fővel a betelepülők számát. 1807-ben hirtelen 126 főre duzzadt a 24. V. ö. VERES L. 1978. 32-33. 25. Jegyzőkönyv és végzés, 1895. HOM. HTD. Ltsz.: 53.4496. 1. 27