Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

volt a komatál tartalma: reggelire teát és pirítóst, ebédre rántott levest és valami sültfélét vittek. Az elmúlt évtizedekben és napjainkban reggelire „sima" vagy rumos teát, sült húst (meso pražené), sertéssültet vagy kolbászt (klbase) és süteményt (süteména) hoznak. Másnap reggel sült csirkehúst. Ebédre húslevest, rántott húst, ill. töltött csirkét rizzsel vagy sült burgonyával, valamint tortát, süteményt és italként pálinkát, sört adnak. Legtöbbször ketten hozták kétfüles kosárban (kötik), a levest kannában (kanlik). Szép szalvétával, hímzett kendővel takarják le. Magyarul komakendőnek, szlovákul hantušeknek nevezik. A keresztelőt (krst) a szülést követő vasárnap tartották meg. Ha a hét második felében született, elhalasztották a következő vasárnapra. Korábban nem lehetett, mert a nagy útra gyenge volt az anyja. Répáshutai sajátosság, hogy a keresztelővel együtt bonyolították le az anya avatását (vádzka) is. Valószínűleg azért esett egybe a két szokáselem, mert a távoleső Bükkszentkeresztre kellett átmenniük. így is, akinek nem volt lova, ökre, gyalog volt kénytelen megtenni az utat. Répáshután több nemzedékre visszamenően igazolható, hogy együtt tartották meg a keresztelőt és az avatást. Más szlovák helyeken újabb fejleményként alakult ki, mint pl. a felső-garami szlovákoknál is. Itt ugyanis régebben a keresztelő után két héttel történt az avatás. A mai szokásuk abban különbözik a répáshutaitól, hogy az anyán és a keresztanyán kívül az apa és a keresztapa is elmegy a szertartásra, de az avatás idején a férfiak a templom előtt várakoznak.

1 ° Napjainkban Répáshután az megy el csak avatásra, aki templomban esküdött. A felszabadulás után egy ideig az iskolában kereszteltek, az imaház felépülése óta ez lett a színhelye. A keresztelőre a keresztanya, a bába és az anya ment. Mire visszaértek, be is esteledett. A gyereket a keresztanya vitte. Jól bebugyolálták, arcát fehér kendővel takarták le. Mielőtt elindultak, a kománé a pólyában pénzt dugott el. Ezt csak akkor találták meg, mikor az anyja a pólyát kibontotta. A pénzajándéknak nem volt külön elnevezése. Dala kmotra do perinki. (A kománé a pólyába adott.) — mondták. Persze csak ha adott, ugyanis a felszabadulás előtt nagy ritkaságnak számított. Napjainkban a keresztanya a keresztelő előtt is hoz ajándékot a kicsinek, egyik adatközlőnk babakocsit és ruhát. A keresztelés díját is a keresztanya fizeti. Amikor az elindulás előtt a csecsemőt felemelték, a keresztanya azt mondta, ha lány volt: Ňeseme poganku, (Pogány lányt viszünk, a doňeseme kresťanku. és keresztény lányt hozunk.) Ha pedig fiú volt: Ňeseme pogana. (Pogányt viszünk, doňeseme kresťana. keresztényt hozunk.) A bába is mondta, de magyarul: Pogányt viszünk, keresztyént hozunk. Tartsa meg az isten az anyaszentegyházának díszére. Szenteltvízzel is meghintették, hogy útközben védjék a rossz szellemektől, nehogy elvegyék vagy kicseréljék a vodna babák. Ugyanis ha gyalog mentek, a Méneslápon az áteresznél (v preťekoh) egy árkon (Jarok) keresztül kellett menniük, s ott, a mocsaras helyen tartózkodott a vodna baba. Egy Répáshután gyűjtött 10. HORVÁTHOVA, E. 1974. 251. 18 Répáshuta 273