Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

hiedelemmonda szerint el akarta venni a csecsemőt, de miután rajta volt a megszentelt olvasó, nem férhetett hozzá. Erre azt mondta nekik, hogy máskor kenyér nélkül ne induljanak el, mert a kenyér útitársa az embernek. S ezzel eltűnt. Egyik adatközlőnk szerint mindig vittek is egy szakajtókendőbe (do hantuSka} kötve kenyeret, mikor keresztelni mentek. Ha a községben nyitott sírgödör volt f jama vikopana), addig nem kereszteltek, amíg nem hantolták be. Útközben ha találkoztak valakivel, nem tagadták le útjuk célját. Mikor megkérdezték tőlük, hova mennek, készségesen felelték: Na krst ňeseme. Aj na vadzku iďeme. (Keresztelőre viszünk. Avatásra is megyünk.) Amikor visszatértek, a házba belépve mondták: Vzali sme vam pogana, (Pogányt vittünk, doňesli sme vam kresťana. keresztényt hoztunk maguknak.) Egyes házaknál a szobában levő Szűz Mária-képnek is bemutatták. A megkeresztelt gyereket egyöntetűen az ágyra, az ágy végébe fektették. Répáshután napjainkban csökkent az egyházi esküvők száma, de a névadást még nem tudták bevezetni, minden gyereket megkeresztelnek. A hétévente bekövetkező bérmálásra is sokan elmennek, de adatközlőink konkrét családokat neveztek meg, akik már nem vesznek részt rajta. „Az enyémet is úgy akartam, hogy ne menjen, oszt hát ugye az asszonyok rábeszélték, hogy hagy menjen." A szokásváltás - mint látjuk a példából — e téren érlelődik, de folyamata hosszúnak ígérkezik. A keresztelői lakomát (krsťini) — míg Bükkszentkereszten kereszteltek - inkább vacsoraként rendezték. Napjainkban ünnepi ebéd. A felszabadulás előtt - ha megtartották - a módosabbaknál is szerény volt, csak szűk családi körben zajlott le. A keresztszülőkön kívül meghívták a nagyszülőket, esetleg a sógort és a sógorasszonyt. Részt vett a bába is. Húslevest, rántott húst vagy paprikást adtak. Hozzá piskótatésztát, kelt tésztát (kőttészta, szalagória) ettek. A keresztelőre kalácsot (koláč) sütöttek. Az üres kalácson kívül készítettek még mákos, sajtos tekercset (nakrútili abo zo sirem, mákem) is. Az utóbbi évtizedekben a keresztelői lakoma ugyan megőrizte a korábbi étrend gerincét, de gazdagabban tálalják. Egy 1975-ös étrend: pálinkát ittak, húslevest, leveshúst, rántott húst (leginkább csirkét vágnak) ettek, majd felszolgálták a hagyományos mákos süteményt, piskótát. Végül bort és sört adtak. Legtöbb helyen késő délutánig elbeszélgetnek, majd hazamennek. Előfordult, hogy vacsorát is adtak, s reggelig tartott a mulatság. Ta spivali hlapi, keď se popili a zeni se small Len vendégi zafukli lampu, keďísli domu, do rana. (A férfiak énekeltek, amikor becsíptek, az asszonyok nevették őket. A vendégek oltották el a lámpát, mikor mentek haza, reggelig [tartott]). A keresztelői mulatozás a család gazdasági és szociális helyzetétől is függött: Bulo bars veiké mesto, kde eStí aj spivali; ale hudobní radi buli, keď telo mali pozhaňať, čo bulo čo dať jesť végig. (Nagy helynek kellett lenni, ahol énekeltek is; de a szegények örültek, ha össze tudták szedni azt, amivel végig etethették vendégeiket.) Szokás volt, hogy a lakomán a kománé kiment az udvarra, és a tejszűrőt mágikus okból az ott álló kocsihoz vágta. Adatközlőnk szerint az ő fiatal korában kötelező rítus volt, de milyen célból tették, nem tudta. Valószínűleg szerencsehozó, védő rítus volt. A keresztszülők és a keresztgyerekek egymás iránti tisztelete, kötelezettsége szinte az egész életen át tart. A keresztszülő régen — a már ismertetett gazdasági okoknál fogva — nemigen vett ajándékokat, pénzt sem 274