Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Krupa András: Születési és házassági szokások

telőig a pelenkát sem szárították az udvaron. De később sem hagyták kint naplemente után, mert azt hitték, hogy a gyerek nem tud aludni. A keresztelő előtt meghalt újszülöttet (vagy holtan születettet) általában a keresztanyja vitte ki a temetőbe, kis koporsóját a hóna alá véve. Szenteltvízzel meghintették, s nevet adtak neki. Valamelyik rokon sírjába kaparták be. A répáshutaiak azt is hitték, hogy a kereszteletlen gyerek éjjelente sír. Gyerekkorukban az adatközlők hallották, hogy sírásának az az oka, hogy nincs megkeresztelve. Ha a házban elhaltak a gyerekek, vagy elhullott a jószág, azt tartották, hogy valaki rontás céljából a küszöbük alá ásott valamit, s ez okozta a haláleseteket. Majú zakopane pod prahem. (A küszöbük alá van ásva valami.) A keresztelő. A gyerek keresztnevében a szülők legtöbbször még a megszületése előtt már megállapodnak. Ha nem volt otthon az apa, az anya döntötte el. Általában a szülők, a nagyszülők nevét kapta. Aj tento, Čo je tu, ten mladi, tak starého otec je Antal, aj on je Antal. (Ez is, aki itt van, ez a fiatal, a nagyapja neve Antal, ő is Antal.) Sokszor a születése napjának naptárbeli nevét adták. Az idősebb adatközlők panaszkodnak, hogy ma a kórházban „különféle neveket találnak ki" (vimisľa ďejako meno), s idehaza nem is sejtik, hogy milyen nevet írtak be a gyereknek. Az újszülöttek nem kapták meg a családban korábban meghalt gyermek nevét. A keresztszülők legtöbbször rokonok, ismerősök, jóbarátok voltak (keresztapa: krsni oťec, krsni tata, kmoter; keresztanya: krsna matka, kmotra. Kmoter, kmotra: a keresztgyerek szülei szólították így a keresztszüleit). Minden gyereknek csak egy pár keresztszüleje volt (ez nem vonatkozik a bérmakeresztszülőkre). Kivétel csak különleges esetben fordult elő: pl. a keresztszülők Szlovákiába költöztek, helyettük egy másik házaspárt kértek fel. Vagy ha összeveszett a két család. Ha a keresztanya nem volt férjnél, a keresztelésnél az apja, a fivére vagy az udvarlója nevét írta be. A keresztanya lány is lehetett. Ha férjhez ment, a férje automatikusan lett keresztapa. A keresztanya terhes állapotban is vihette keresztgyerekét keresztelésre, nem tiltották. A családban mindegyik gyereknek ugyanaz a házaspár a keresztszüleje. E szokás kialakulását valószínűleg a község kis lélekszáma és elzártsága okozhatta. Hivatkoztak arra is az adatközlők, hogy másutt nem ez a rend, sajátos répáshutai szokásnak tekintik. A keresztszülőkkel elvileg a gyerek születése előtt megállapodnak, de a felkérést - legtöbbször az ifjú apa végzi - csak a szülés után véglegesítik. A 20-as években a bába feladata volt: megkérdezte, hogy kiket akarnak keresztszülőknek, s azokat kérte fel. A keresztanya a komaasszonyának két napon át vitt reggelit és ebédet. A komatálat úgy hívják, hogy: do posteli (az ágyba). S a im pitaju na cesťe, že: - Ta de iďeš^? Čo ňeseš? No tá: — Kmotri do posteli. (Az úton megkérdik tőle: - Hová mégy? Mit viszel? Erre az: — Komaasszonynak az ágyba.) A szokás által előírt napokat akkor lépték túl, ha úgy érezték, hogy nagyobb adósságuk van a komaasszonyukkal szemben. Egyik adatközlőnk komaasszonya 11 gyereket szült, de neki csak három volt. Mivel tizenegy gyerekhez vitt komatálat, komaasszonya ugyanannyisszor adta vissza, s több napig hordta az ennivalót. Napjainkban is előfordul, hogy nem veszik figyelembe a hagyományos előírást. A két világháború között szerény 272