Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Veres László: Településtörténet

Andreas Kneidiger tervei szerint az 1790-es években a Bükk Répás nevezetű erdőrészén lehetett megkezdeni a fakitermelést, s így csak ide lehetett a rendkívül faigényes üveghutát telepíteni. Az üveghuta építésére kijelölt terület Ujhutától nyugatra, légvonalban kb. 10 km-re helyezkedett el, pontosabban a mai Répáshuta nevezetű település helyén lett meghatározva. A kamarai mérnök által készített térképből egyértelműen kiderül, hogy a Répás nevű erdőrész két különálló egységre oszlott, Nagy- és Kis-Répásra, s itt a Nagy-Pál-tól Nagy-Répás-ig 1787—1795 között lehetett erdőirtást végezni. Akőhutai és hutabérci üvegkészítők közül mindössze 18-an költöztek erre a vidékre, közülük is 8 gyermek volt.

16 A gyorsan felépített üveghuta szomszédságában létrejött települést 1790-ben nevezték először Répáshutának} 7 A forrásokból tudjuk azt, hogy a huta építőjét és első bérlőjét Stuller Jánosnak hívták, aki a Nógrád megyei Hrinyova Hutából származott.

18 Ha annak próbáljuk az okait kutatni, hogy miért vállalhatták éppen ezen a területen Stuller vezetésével a kőhutaiak és hutabérciek az üveggyártást, akkor erre vonatkozóan csak közvetett bizonyítékokkal szolgálhatunk. Répás és környéke azért kínált a 18 üvegkészítőnek, ill. családtagjainak kedvező lehetőséget, mert a hutától nem messze, a Gyertyán-völgyben könnyen hozzáférhető és kiaknázható nyersanyag-lelőhelyek voltak. A völgyben és a huta közvetlen közelében levő gyors folyású patakok vízi energiáját felhasználva, helyben épített törőmalomban lehetett az alapanyagok előkészítését végezni. Döntő fontosságú volt az is, hogy a koronauradalom kedvező feltételeket szabott a letelepülőknek és a bérlőnek egyaránt. Az üvegkészítő munkásoknak 1 Rft-ot kellett évente adóba fizetni, a hutabérlő pedig - mivel az épületeket saját költségén emelte — 5 évre szóló adómentességet kapott és erre az időre nem kellett bérleti díjat sem fizetnie. A letelepedést elősegítette az is, hogy a terület korábban lakott hely volt. 1766—1776 között itt éltek azok az erdőmunkások, akik a Fazola-féle vashámor építéséhez szükséges fát termelték ki. Ezek a munkások lakóházaikat a hámor felépülése után elhagyták, s így az üveghutások számára használható utak és épületek maradtak ezen a területen.

19 Répáshuta településének kialakulása mindössze egyetlen szempontból mutat hasonlóságot a két korábbi uradalmi hutatelepülés létrejöttével. Ó- és Újhutához hasonlóan üveghuta létesítésének köszönhette kialakulását. A néhány négyzetméter alapterületű üvegkészítő műhely szomszédságában épített vagy még az 1766—1776 közötti időkből megmaradt régi épületekbe költözött be az a 18 ember, aki az üveggyártással próbálta megélhetését biztosítani. Amíg Újhuta Óhutának, mint anyatelepülésnek köszönhette a kialakulását, addig Répáshuta létrejöttében semmilyen szerepet nem játszottak ezek a települések. Első lakói — mint ezt már korábban is megállapítottuk — az uradalom gazdasági egységén kívüli területekről vándoroltak be. Kőhuta és Hutabérc egykori lakóinak másik része pedig Dédesre települt. Az első répáshutai telepesek dédesi rokonsági kap16. V. ö. VERES L. 1978. 31-32. 17. SIPOS I. 1958. 20. 18. V. ö. VERES L. 1978. 31. 19. OL. Urbárium et Conscriptiones 1766. Fasc. 3. No. 37. 21-22.; Borsod megyei Levéltár (a továbbiakban BmL.) XI/601. A diósgyőri koronauradalom iratai. 836. sz. irat. Répás lakosai 1776ban fizettek utoljára censust, 34 forintot. Ezután pusztán hagyták a területet. 25