Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Michal Markuš: Táplálkozás

asszonyok. Ma főtt hús helyett kirántott húst vagy fasírtot tesznek a kosarukba, majd a kosárka tetejét díszes kenyérkendővel (chlebovnik) takarják le. Régebben általános volt a gyermekszülés alkalmával a szülőasszonynak való ételhordás. Répáshután ezt a cselekményt szlovákul: „nosenie jedál pre kmotru do postele"-nek nevezik. Ez a szokás a századforduló éveiben még egész szerény keretek közt zajlott le. A gyermekszülő anyának a komaasszony (kmotra) két napon át vitte az ételeket; reggelire (na friStik): rántott levési, (zaprázaná polievka) vagy rumos teát és pirított kenyerei (žiarený chlieb); ebédre: valamilyen főtt húst és fehér kalácsot. Az újabb időkben már erősen feljavították az ételek minőségét. Az ételeket még mindig kandliban szokás vinni, de az egész edényt komakendövel (hantuch) szokták letakarni. Igen tanulságos, hogy Répáshután a gyerekszülés utáni keresztelői lakomát - amit a palócoknál „poszrik"-nak neveznek, - itt nem ismerik és nem gyakorolják.

8 A kásás ételekről tudjuk, hogy azok az emberiség legősibb ételei közé tartoznak. A ma élő legidősebb répáshutai szlovákok emlékezete szerint a múlt század második felében az úgynevezett lisztes kásái, (múčna kaša) rozslisztből főzték az asszonyok.

9 Ezt a rozslisztből főzött, archaikus kását a századforduló éveiben apróra őrölt, sokkal olcsóbb kukoricaliszt váltotta fel. Ez az oka annak, hogy a ma széltében használt kása (kaša) elnevezés alatt Répáshután kizárólag a kukoricakását kell érteni. Készítése igen egyszerű volt. A frissen megőrölt és átszitált kukoricakását sós vízben felfőzték, majd az ízét egy kevés zsírral vagy olvasztott vajjal megjavították. Végül édes tejjel fogyasztották. Amikor a forró kását fakanállal kiszedték a tálból vagy tányérból, a kásával telt kanalat — a szájbavétel előtt - a hideg tejbe mártották. A kásának effajta fogyasztása miatt ezt a kásafélét sokan mučankának is nevezték. Az így főtt kását napjában kétszer is (délben és este) fogyasztották. A kukoricakása különben igen népszerű étel volt a szomszédos hevesi és nógrádi palóc falvakban is.

10 A kukoricakásának Répáshután ismerik egy másfajta készítéstechnikával előállított, (kemencében sütött) változatát. Ezt itt malejnek nevezik. A jól megszitált kása lisztjére forró vizet öntöttek, majd jól összekeverték, s utána langyos helyre téve állni hagyták. Az így megdolgozott kásaliszt kissé megédesedett. Amikor már eleget állt (elég édes lett), az egész kását egy vastepsibe öntötték át és a kemencébe téve megsütötték. Igen népszerű étel volt. A szomszédos palócok konyháján is ismert volt, csak itt a megédesített kukoricakását nem vastepsire, hanem kenyértésztából gyúrt laskára (loksa) kenték rá, s úgy sütötték meg.

11 A századforduló évei után Répáshután a kásás ételek száma jelentősen megszaporodott Az újabb tűzhelyeken krumpliból, különféle hüvelyesekből és zöldségekből is készítgettek jóízű kásás ételeket. Ezek közül igen népszerűvé vált, ma is szívesen fogyasztják a tört krumplii (mágané krompire), amit hagymás zsírral vagy olvasztott vajjal tettek ízesebbé. Ezt is napjában kétszer fogyasztották. Ismerték a kölesből készített kását is. Főzéséhez szükséges hántolt kölest (olúpané proso) a miskolci piacról vagy a délibb fekvé8. SCHWALM E. 1973-74. 311. 9. Ezt a lisztes kását Gömörben mušenkának nevezték (Fekete Lehota) 10. SCHWALM E. 1975. 87.; MARKUS M. 1981. 71. 11. REGULY A. 1851 (1975) 114. 206