Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)
Michal Markuš: Táplálkozás
Ahhoz, hogy egy lokalitás vagy egy etnikai csoport táplálkozási szintjét megbízható pontossággal felmérjük, gondosan számba kell venni az élelmiszerek tárolására szolgáló helyiségeit, azok méreteit és tárolási körülményeit. A régebbi répáshutai szlovák lakóházakban az élelmiszerek tárolására viszonylag kis méretű kamarák, (komory, komôrky) álltak rendelkezésre. Ezekben a helyiségekben szuszékokban (suseky) tartották a piacokról vásárolt vagy csere utján beszerzett, a szezonmunkával előteremtett gabonaneműeket, a kukoricát, lisztet stb. Hely hiányában ezeket a szuszékokat sokszor a padlástérben (povala, pojd) helyezték el. A szegényebb munkáscsaládokban ezeket a nyersanyagokat csak zsákban tárolták. Ha a zsák kiürült, újra friss tartalékokkal pótolták. A tárolásnak ez a formája nagyjában azonos volt a környékbeli magyar falvakéval. A padlástéren szegre akasztva tartották a sózott szalonnát, az ott levő szénába tették el télire az erdőben gyűjtögetett vadalmát, vadkörtét. Itt terítették szét a mogyorót, az aszalt (sušené) szilvát, a somot stb. Szakajtókosarakban (slamenik) tartották a babot és mákot. Az egykori pitvai melletti kamarákban, a polcon tartották a ritkábban használt edényeket, mint pl. a különböző méretű tejesköcsögöket, (cedáky), agyagból égetett fazekakat, tálakat, lábasokat (hlinené hrnce, misky, rajnice). Az újabban épített házakban ezeket a polcokat állványos stelázsik (štelážňa) váltották fel. A családok számára szükséges krumplit, zöldséget földbe ásott vermekbe (jemy) helyezték el. Ezek különbözőek voltak, körülbelül 2—3 zsákot befogadó méretűek. A fuvarosgazdáknak azonban volt 10—20 zsákot befogadó krumplivermük is. (Persze ezt a krumplit nem helyben termelték, hanem vásárolták.) A II. világháború után épített újabb házakban már falazott pincékben (pivnica) tartják a krumplit és a zöldségféléket. Ezekben az újabb házakban a konyha mellett, az eddigi kamarák helyett ma már sokkal tágasabb spajzokban tárolják az élelmiszereiket. Ebbe a témakörbe tartozandónak tartjuk az élelmiszerek transzportjának helyi jellegzetességeit is. Tudjuk, hogy Répáshuta szlovák férfiainak igen sokszor, a községtől néha több óra járásnyi távol eső helyeken kellett munkájukat végezni. Emiatt sokszor kinn maradtak az erdőn, s ilyenkor egész egyheti élelmiszerkészletüket magukkal kellett vinniük. A szükséges nyersanyagokat egy erre a célra házivászonból készített (varrt) kétlábú tarisznyába, (trackasta tarisňa) rakták bele. Az egy személyre szóló egyheti nyersanyag a következőkből állott: 1 friss kenyér, 1 kg szalonna, fél kg vaj vagy faggyú, fél kg túró (syr). 8-10 kg krumpli, egy kis zacskóban előre megsütött guba (kvaky vagy bobaíky), ugyanannyi szárított lebbencstészta (lokša), 1 liter bundapálinka. Ehhez még hozzájárultak a szükséges főzési kellékek: 1 vasserpenyő (Serpenka), kanál, 1 kés. Amikor a férfiak szénát kaszáltak, az asszonyok az ebédet nagy kosárban (dlhý košar) elhelyezett edényekben, hátra kötött abroszban vitték. A szekerekkel járó fuvarosok több napos útjukra a tarisznyájukban csak kenyeret, szalonnát, sót és egy kevés túrót vittek magukkal. Az asszonyok az erdőben szedett gyümölcsöt, pl, epret, málnát, szedret régebben cserépfazékba rakták, s azt kantárba (kantar) téve vitték magukkal haza. vagy a miskolci gyümölcspiacra. Ma már a kantárban való hordást abbahagyták, s helyette a piacra szánt holmikkal zománcozott edényben, az úgynevezett kandliban (kandia) szállítják a tetthelyre. A répáshutai szlovákok évente négyszer-ötször látogatták a szomszédos községek búcsúnapjait. Régebben a búcsúra főtt húst és valamilyen kalácsot vittek magukkal az 205
