Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Hevesi Attila: A falu természetföldrajzi viszonyai

6. kép. Erősen lepusztult, sziklás váztalajok és földes kopároka település északi határában tartozott, mert a jó minőségű égetett mésszel a Hór-völgyön át a Borsodi Mezőségre szekerezve csere vagy adás-vétel útján megszerezhető volt mindaz a növényi és állati eredetű élelmiszer, amelyet a község mostoha természeti adottságai miatt odahaza megtermelni nem tudtak. A ma is gyakori mészégetés nyomai - kőszedő helyek, fej tők, boksaalapok — a falu körüli bérceken, különösen a Bánya-hegy-tetőn, a Balla-bércen és a Pungor-lyuk-tetőn, lépten-nyomon fölbukkannak. Mivel Répáshuta az ország legerdősebb határú falvai közé tartozik, lakosságának jelentős hányadát ma is az erdő tartja el. Az erdőségek java a Kelet-Bükki-Erdőgazdaságé, az erdőmunkásokat a gazdaság foglalkoztatja (favágás, tisztítás, telepítés, tuskózás, gyérítés, csemetenevelés, vadőrök, vadászok, erdészek). Az erdőműveléssel szoros kapcsolatban áll a Bükk mészégetés melletti másik „népi nehézipari ága", a faszénégetés. A milék a bükkösök és a gyertyános-bükkösök gyérítésekor kivágott fiatal fák és a véghasználatkor (tarvágás) fölhalmozódó vékonyabb törzsek és ágak leggazdaságosabb hasznosítói. Alapzatuk szénporos körsíkjai éppúgy hozzátartoznak a környező hegyek „mesterséges formakincséhez", mint a boksák sáncgyűrűszerű maradványai. Elegendő rét és legelő híján (26, ill. 69 ha) a lakosság az állattartás néhány területén is az erdőre szorul. Szerény létszámú szarvasmarhacsordája főleg a Pazsag-völgy, Hór-völgy „háromszög" (Lapos-ágy) szelíd lejtőjű agyagpalahátainak gyertyános-tölgyeseiben, tölgyeseiben legel, amitől az erdő itt sajátos arculatú ligetté ritkult (7. kép), aljnövényzete teljesen megváltozott (legeltetést jelző, leromlott, másodlagos gyeptársulások). Mivel 2 Répáshuta f 17