Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Viga Gyula: Árucsere (Adatok egy termelési táj körülhatárolásához)

2. kép. Bükki mészárus Jászapátiban (Tóth J. felv.) nem volt kifizetődő. Egyhetes út még rentábilis volt, ezen túl azonban az élelem, takarmány és szállás költsége elvitte a hasznot. A fuvarosok nem osztották fel egymás között a piackörzetet, előfordult, hogy 5-6 répáshutai meszes is összetalálkozott egy helyen. Ha véletlenül meghallották, hogy ki hová készül biztos fuvarba, akkor igyekeztek megelőzni a másikat. A szamaras meszesek mozgási köre lényegesen szűkebb volt. ők azt a belső területet látták el, amely a lovas és ökrös fogatok mozgási, ill. piackörzetén belül esett. Főleg a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyék területén árultak, de északi irányban eljutottak Hidasnémetiig, Kassáig, dél felé pedig elmentek Tiszafüredig, volt aki járt Hajdúböszörményben is. Észak felé haladva általában Felsőzsolca volt az első állomáshelyük, ott etettek, s ott ágaztak tovább újtaik. A legkisebb körben azok mozogtak, akik szamárháton vitték a meszet. Számukra a hasznot az jelentette, hogy nem kellett kerülő utakon közlekedni, hanem hegyi ösvényeken hajtották állataikat, s kétszer is fordultak addig, míg a fogatosok egyszer. Általában két szamarat hajtottak, a mész az állatok hátán átvetett, bekötött szájú zsákokban (vreco) volt. Különösen a bükki falvakba, Mályinkám, Nagyvisnyóxa, Tibolddarócra, Cserépfaluba, hordták a meszet szamárháton. 12 Répáshuta 177