Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Hevesi Attila: A falu természetföldrajzi viszonyai

tartó nem karsztos völgyek É-i fejéhez csatlakoznak vagy csatlakoztak korábban, de az egykori felszíni vízfolyások nyelők által történt mélybe-fejeződése miatt ez a kapcsolat már nem mindenütt látszik. A község határának D-i, DK-i harmada, amely „répáshutai" mészkőből áll, a DéliBükk vegyes karsztjának szerves része. Folyóvizeit a sötétszürke palák É-i nyúlványának nem karsztos felszíneiről kapja. A Répáshutai-völgymedencében egyesülő patakok a Ballavölgy felső harmadában, meghatározható felszíni nyelohely nélkül tűnnek el a mészkő belsejébe, és csak áradások idején jutnak le a Hór-völgybe. A Diós- és a Pénz-patak, amelyek korábban a Kis-Kerek-hegy D-i lábánál találkoztak és a Kövesváradi-Csúnyavölgyön át folytatták útjukat a Balla-völgy felé, a D-i mészkőterületre érkezve rövid út után szabályos víznyelőkben tűnnek el. A Pénz-pataki-víznyelő az egész Bükk legnagyobb állandóan működő víznyelője. Hozzá 128 m mélységig feltárt zsomboly csatlakozik. A Diós-patak egymás szomszédságában sorakozó három hajdani és egy működő nyelője a mélybe-fejeződési pont hátrálásának egyik legszemléletesebb bizonyítéka. A répáshutai mészkőből fölépített terület karsztjelenségekben egyébként is gazdag. A bérceket és a tetőket (Balla-bérc, Pungor-lyuk-tető, Kis-Kerek-hegy) itt is rétegfejeken képződött ördögszántás-mezők, réteglap menti sziklafalak tagolják. A kiszáradt víznyelőbarlangók (Balla-völgyi-víznyelőbarlang, Varangy-barlang) és töbrök hajdani víznyelőrendszerek maradványai. A Köves-Várad, a Vince Pál és a Vasbánya töbreinek java azonban méreteit tekintve messze elmarad Nagy-fennsík legdélibb bércsorának tövébe mélyülő víznyelőtöbrök mögött. A D-i mészkőterületet számos hosszabb-rövidebb száraz völgy szabdalja. A fölépítő kőzetek gyűrt, D—DK felé átbuktatott szerkezete miatt többségük részarány talán; rétegfőkön keletkezett oldaluk meredekebb, réteglapon létrejött oldaluk menedékesebb. A Balla-völgy és Kövesváradi-Csúnya-völgy egymásba szájadzó, látványosan szép szurdok szakasza minden bizonnyal fölszakadt barlang. Ezt igazolja az a Balla-völgy bal oldalán, az időszakos patakmeder mellett nyíló, azzal párhuzamos, 2 m hosszú, 40—60 cm átmérőjű járatmaradvány, amelyen keresztül a legnagyobb árvizek idején napjainkban is átfolyik a víz. A két szurdokot elválasztó mészkőgerinc végül kürtőkkel rostaszerűen átjárt fallá keskenyedik, amelyen több barlang, sziklaüreg, kőfülke nyílik. Közülük legnevezetesebb az ősember használta Balla-völgyi-sziklaüreg, leglátványosabb a sziklakapus Csúnya-völgyi-rombarlang (5. kép). Pusztuló barlangokban, akár az egész Bükk, ez a vidék is bővelkedik. A roppant, örvényüstös sziklafalon hatalmas szádával nyüó Balla-barlang hajdan nagyobb barlangrendszer maradványa. A szinte színültig feltöltődött Pungor-lyuk elaggott íbrrásbarlang romjának látszik, az ÉNy-i szomszédságában tátongó Boksás-barlang fölszakadt és beomlott termeivel tűnik ki. Változatos és érdekes karsztos formakincse révén a Balla-völgy, és a község határának a völgytől K-re eső része mátán tartozik a Bükki Nemzeti Park szigorúan védett területei közé. A falu éghajlati adottságait - az Egyenlítőtől és a tengerektől való távolság mellett - hegyvidéki fekvése, tengerszint fölötti magassága és a környező domborzati formák határozzák meg. Magyarország éghajlati tájai közül a hűvös területek hideg telű 13