Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Hevesi Attila: A falu természetföldrajzi viszonyai

4. kép. Összefutó völgyek a Répáshutai-völgymedence keleti felében Felszínalakulását, vagyis formakincsét tekintve Répáshuta határa két részre, karsztos és nem karsztos térszínekre osztható. A nem karsztos térszínek a sötétszürke palaosszletek a fentiekben már .említett két, Délnyugati-Bükkből a Délkeleti-Bükkbe átnyúló sávján jöttek létre. Az É-i nyúlvány legnagyobb formaegysége az előzőekben már körülhatárolt Répáshutai-völgymedence. A völgymedencétől K-re ugyancsak tágas, állandó vizű vagy időszakos völgyek (Diós-kúti-, Vadász-, Pénz-pataki-völgy) és közepes magasságú (640-735 m), szélesebb, inkább menedékesebb, mint meredekebb oldalú tetők (Málnás-, Zsindelyes-, Diós-kúti-tető, Kakukk-hegy) tagolják. A D-i palanyúlvány a község határának D-i szegélyén, a Ballá- és a Pazsag-völgy között a Hór-völgy jobb oldalát valamint a Pazsag-völgy alsó szakaszának bal oldalát alkotja. Rövid időszakos völgyek és alacsonyabb (450-500 m), É felé fokozatosan emelkedő völgyközi hátak váltakozása jellemzi. Itt, a Pazsag-völgy Hór-völgybe torkollásánál van a község határának legalacsonyabb része (345-350 m). Mivel a nem karsztos térszínek lejtői kevésbé meredekek s rajtuk a talajképződés erősebb, mint a mészköveken, a falu valamennyi szántója (55 há) kertje (20 ha), valamint legelőinek és rétjeinek java a nem karsztos felszíneken található' Répashuta karsztterületei a Bükk két tájegységéhez tartoznak. É-i részük, a Bányahegy-teto, a Zsérci-Nagy-Dél és az Istennyila-domb a Nagy-fennsík legdélibb mészkő bércsoranak tagja Maga a Zsérci-Nagy-Dél a település határának legmagasabb (876 m) pontiát hordozza. A bércek D-i oldalát rétegfejeken kialakult ördögszántás (karr)-mezők tarkítják A D-i tövükbe mélyülő, általában magányos víznyelőtöbrök többnyire az innen D-nek 12