Szabadfalvi József - Viga Gyula szerk.: Répáshuta : egy szlovák falu a Bükkben (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 13. Miskolc, 1965)

Bakó Ferenc: Település és népi építkezés

északi szélén, már nem beépített területen, szántó kertje. Erdő, rét és legelő csak a község közös tulajdonában van. Az írott források nem említik, de a néphagyomány megőrizte a falukapuk, a sorompók emlékét. A sorompó hozzátartozott a településhez, mert a kivezető utakat lezárta, hasonlóan a középkori települések városkapuihoz. Répáshután a sorompókat a szokástól eltérően nem a faluközösség,

2 ° hanem a földesúr, az erdészet állította azzal a céllal, hogy ne lehessen az erdőre kocsival engedély nélkül kimenni. A faluból kivezető három út mellett voltak a sorompók, amiket erdészek őriztek. Szerdán és pénteken szabad volt az út a miskolci piac miatt, de a lakosság máskor igyekezett kijátszani a rendeletet. A sorompó a földesúri elnyomás egyik jelképe volt a Bükkben, ezért 1945ben, a földosztás idején egyik jelszó az volt, hogy „a kommunizmusban nem lesz sorompó! " Az 1903 előtti, régi falu tulajdonképpen két sor házból állt, a két patak partján. Ezeket a helybeliek Kortec-nek, a falu két végének hívták, mindig a túlsó végről, a Druhi korfec-ről beszéltek. Ezek ma a Lenin és a Kossuth utcák. A település fejlődése során előbb a nyugati pataksor épült tovább és ezt az újabb részt Visranka-nák nevezik. A terület másik neve Mezi ploty, vagy Mezi plota, azaz kerítések köze. Ezt a nevét onnan kapta, hogy beépítése előtt a területen konyhakertek voltak, amiket az út felé elkerítettek. Harmadik népi neve Hangyás és jelenleg ezt használják a leggyakrabban. Az ebből északra elágazó Rákóczi utca régi neve Ortás, mai népi neve Kutyaszorító vagy Do kute. A falu délkeleti utcája, a Szabadság utca régi neve Dolina, az északkeleti új telep pedig (Akácos és Ady E. utcákkal) Singlar vagy Singlarski vrch, mert valamikor ott lakott egy ember, aki fazsindelyeket készített és árult. A Bükk vidéki falvakban általános Alvég, Felvég megnevezéseket itt nem használták és nem voltak ellentétek a két faluvég lakossága, legényei között. Ezek az endogám törekvéseket kifejező indulatok inkább a Gyertyán-völgyi és az új hutai legényekkel szemben nyilvánultak meg.

2 í A Gyertyán-völgyi hutából beköltözött családok legnagyobb része a Kossuth utca nyugati végére települt, amit gúnyosan Viszrankának neveztek. A régi falu lakói ezeket idegeneknek érzik, azt mondják, „ott másfajta, más természetű emberek vannak". Ez a hullám 1926-ig érkezett be erre a területre, de a két világháború között FAKSZ-kölcsönnel tovább épült az utca. A Singlarski-nak nevezett telep is ekkor kezd kiépülni. 1945 után a falunak ugyanezen a két végén osztottak újabb parcellákat, napjainkban pedig a falu északi vége (Maiinad) épül tovább. Mint minden településen, Répáshután is a családok képezik azokat a sejteket, amelyek a falu egységét kialakították és ma is alakítják. Tudjuk, hogy ez a társadalom igen kevert és nem tudni, hogy a sok közül melyik etnikum hagyományai érvényesültek leginkább a kulturális integrálódás folyamán. A kétnyelvűségen belül a szlovák elsőrendűsége és a magyar másodrendűsége adhat erre támpontot, de nem dönti el a kérdést. Répás20. Magyar Néprajzi Lexikon II. 30. 21. A három település lakossága egy egyházközségbe tartozott, így a templomban találkoztak, a fiatalok ismeretséget köthettek egymással. A lányok falun kívüliekkel szövődő kapcsolatát a legények nem nézték jó szemmel és igyekeztek megakadályozni. 104