Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)
Szabó Lajos: A halászat emlékei Taktaszadán
igy nem lát. Hát sikerült is osztán néha ugy, hogy bizony vót olyan zsákmányunk, hogy gondolkoztunk, hogy kell hazaszállitani"/Csonka J./. A tapogatóval való halászatra különösen jó hely volt a taktaszadai temető melletti Taktarész, sok potyka úszott oda ivni az áradások idején s sok hal maradt vissza áradások után a mélyedésekbe zárva. Halászásukra legjobban a tapogató volt alkalmas. Kedvelt szerszáma volt az orvhalászoknak is: "a cigányoknak drótbul vót a tapogatójuk. Jó erős. A miénk csak vesszőbül vót, de az is kibirja évekig" /Iván J./. Szigony . A taktaszadai halászok kétféle szigonyt használtak, a háromágú szigonyt , amit a helybeli kováccsal csináltattak /alakja olyan, mint a szolnoki, vagy a krasznamenti halászok szigonya / vagy pedig egy vas villát alaki tottak át erre a célra s ez esetben a szigony négyágú volt: "rendes falusi kováccsal csináltattuk, villábul csináltattuk, négyágú villábul, csinált neki a ko12 vács cakkot is rá , beletettünk olyan kutostorforma három méteres rudat és mink áztat nem is hordtuk haza se, lent hagytuk a vizén és ott vót mivelünk állandóan kéznél" /Csonka J./. Herman szerint a magyar halász a szigonnyal a halat "szúrja", vagy "sújtja", vagy "lenyakalja", a taktaszadai szigonyos az ő szigonyával a halat "testelte"."A hal, ha érzett valami időt, változást, hogy zivatar lesz, akkor ők beálltak a gazba, hát akkor mentünk és testeltük őket. Vót ugy is, hogy még kettő is akadt rá, csak nagy rongálást csináltunk véle, mer nagy darab húsokat kiszakitott" /Csonka J./. A szigonyozást olyan ember próbálhati, akinek jó szeme és karja van. Ahol mozog a nád, ott van a potyka." /Iván J./.
