Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Szabó Lajos: A halászat emlékei Taktaszadán

ven. Akkor százötven szál nádat tettünk bele, ugy, hogy összekötöttük a két szárnyat egy-egy rekeszthez, kétszáznegyven szál vót a kettő hossza, úgyhogy három méter, négy méter vót a két szárny hossz. A szárnyak végire szinte egy rekesztet tettünk, úgyhogy két rekeszt vót neki, de nálunk később csak egy rekesztet csináltak, azutt osztán rágyöttek, egy prügyi halász, a sógra az öreg Csonkának, az mondta: "Ne ugy csináljátok, hanem igy, mer igy sokkal jobb!" /Iván J./. Az elkészített lészát alkalmas időben levitték a vizre. "Egy rekesztbe vót száznegyven-százötven szál, ugyanannyi vót a szárnyába is, de kétfelé vettük, hogy könnyebb legyen betenni, ugy hogy százötven szál nádbul csináltuk a két szárnyat, a két szárnyát pedig a letevésnél ugy tettük le, párhuzamosan egymás melles és összekötöztük, hogy a szél, vagy a viz egymástul el ne válassza. Hát mikor letettük, ki vót /kint volt/ három him

, vagy két him

, vagy két és fél him

, de vót ugy, folyóvízben, hogy nem vót ki csak egy him

. Ha meg már beáradt, akkor ki kellett a lészát szedni és elvinni egy csekélyebb helyre és odatenni, mer ha beáradt, akkor a hal kiment belőle. A lészát az iszapba besulykoltuk jó erősen. Ha tul nagy vót a viz, hogy láttuk, hogy talán kiszökik a hal, akkor vótak olyan ócska lészák, amit mán nem használtunk, áztat rátakartuk a tetejire, tettünk rá követ, vagy fát, vagy olyan súlyt, ami lenyomta, hogyha ugrált is a hal, de nem tudott kiugrani, mer nem tutta fellökni." /Csonka J./. A lésza elkészítése, majd felállítása sok munkával járt, de ez a halászszerszám volt az, amely a többihez viszonyítva a legtovább adta a halhasznot, olykor éveken keresztül is: "a lésza -50-