Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Szabó Lajos: A halászat emlékei Taktaszadán

minekünk benne vót télen, nyáron, pláne álló vizbe. Tavasszal tet­tük le, de vót ugy is, hogy télbe. Jegeltünk neki és ugy tettük be. Egy olyan lékot levágtunk, betettük alészát, akkor egy csikót vág­tunk végig, ahol a szárnya lement és szépen letettük éppenugy, mint nyárba, ugyanúgy letettük télbe is. Habár azt tudni kellett betenni, mer érzés kell hozzá, annak a letevéséhez és annak a be járat ját, ki járat ját szabályszerűen karóval, botocskaval megta­pogatni, hogy lent a viz alatt jól fekszik-e, vagy nem, mer hogy­ha nem jól fekszik, azt a hal észreveszi és mikor búvik be, neki­üti az orrát, akkor inkább visszaseggel és megfordul, nem megy bele a lészába. A tiszta uj lésza állóvizbe eltartott három évig is, folyóvizbe nem tartott addig, mer ugye a folyóvíz hol elapad, hol megárad, ha beáradt a szerszám, akkor ki kellett venni, vin­ni a csekélyebbre, hát bizony ha szedtem, vettem, az a nád ron­gálódott, tört. De az állóviz mindég egyforma, ha árad is valami kicsit, nem sokat, a szerszámot ott lehet hagyni. És akkor a lé­sza eláll három évig is, hacsak valami patkány, vizipatkány, hát bizony az kirághatja. De mink ugy bántunk osztán, hogyha kirá­gott négy-öt szál nádat, kireparáltuk bent a vizbe, ugy hogy meg­tapogattam, hol van a lyuk, hát három-négy szál el vót rágva, akkor a felső részit a himen kihúztam, akkor elvágtam majdnem valamivel hosszabbat, mint amit kihúztam, meghegyeztem a végit és ami benne vót a vizbe, én abba beletapogattam és beletoltam a másikat, igy ki vót reparálva a lésza. /Csonka J./. A lészához télen nélkülözhetetlen szerszám volt a jegelő. "A jegelőt az ásónak az órom jábul csináltattuk a kovácsnál. A vé­kony részeit ievagdostattuk, azt a vastagját meghagyattuk, ki­-51 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom