Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)
Szabó Lajos: A halászat emlékei Taktaszadán
tettek olyan példányt is, mely a rác vejszé hez hasonlóan csak szárnyb ól és kürtőb ől állt. Ezt kancarekeszt e snek nevezték, M A kancarekeszth ez két filling is kellett, mer ez vezette be a halat." /u.ő.A A lészát igy készitették: "Mink mán ősszel kezdtük a nádat válogatni. Mer van kemény nád és van puha nád. A puha nád, mikor az ember a lészát köti, fonnya gyikinny el, összeroppan. Azt néztük a nádba, hogy mentül nagyobb fekete bojtja vót, annál erősebb a nád. Megszedtem háromszáz szálat, négyszáz szálat. Hazavittük. Meghegyeztük egyenként. Majd gyikinyt vágtunk, a gyikiny levelit levágtuk ahonnét ágadzik a himtül a level, odáig levágtuk, ezt a hímjét megfosztottuk és szépen elhasogattuk, mer az egyik him vastagabb vót, mint a másik, ezer kellett hasogatni minekünk, hogy a fonás egyforma legyen rajtuk, mer nemcsak azt néztük mink, hogyhát meglegyen kötve, hanem ha az ember keze finomabb kötést adott azon a lészán , finomabb vót a lésza is, sürübb vót a fonás és nem tudta ugy szétvágni a hal. Körülbelül öt centiméter vót egyik nád a másikhoz, vagy négy centiméter, melyik hogy! Finoman megtudtam csinálni." /Csonka J./. Iván János is maga kötötte a lészát: "A lésza nádbul vót és gyikinybül. Egy fél sukkal kezdtük a szélit, egy sor gyikinnyel kötöttünk, a másik félsort pedig megint ugy, hogy félsukk vót egy-egy sor, úgyhogy amilyen magosán akartuk, annyi vót: öt himes , vagy hat himes, hol milyen mély vót a him , himnek neveztünk minden sort, félsukkra vót minden him egymáshoz. így kötöttük meg: egy lésza százhúsz szál nádbul vót, hogy a berakáshoz jól tudja az ember berakni, a szárnya pedig amilyenre akarta, százhúsz, százöt-49-
