Viga Gyula szerk.: Néprajzi dolgozatok Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből : válogatás az önkéntes néprajzi gyűjtők pályamunkáiból (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 12. Miskolc, 1965)

Vass Tibor: Az ózdi vasgyár munkásainak táplálkozási szokásaihoz

lönböző formájú zománcos és cserép ételszállító edényekben hordták. Leggyakoribb volt a vászon oldaltarisznya, melyet rendszerint a család egyik női tagja házilag készitett. Egy törülköző nagyságú házi vásznat kettéhajtottak ugy, hogy egyik oldala egy arasznyival hosszabb legyen. Két oldalát végigvarrták, a hosszabb részt visszahajtották rá, s ez lett a tarisznya fedele. Volt aki nem csinált a vászonból fedelet, hanem egyforma hosszura hajtotta össze és oldalt végigvarrta. Az igy keletkezett zsák nyitott végét két ujjnyira körbe behajtotta, un. korcot csinált neki, amelybe háziszőttes madzagot húzott, s azt összehúzva zárta le a zsák száját. Vászon kantárral látták el, s igy váilraakasztva hordták. A falusi ember örökös társa volt a vászon oldaltarisznyája. Sok esetben már iskolás korában hordta benne a palatábláját és olvasókönyvét, s esetleg egy szelet kenyeret. Később, mikor már a gyárba járt, a kantár meghosszabbításával a napi 3 eleimet hordta benne. Főleg a pásztoremberek utódai örökölték a bőrből készült és vállszíjjal ellátott bőr oldaltarisznyát. Rendszerint keményebb marha- vagy borjubőrből készült. A tarisznya hossza 300 mm, szélessége 100 mm, a magassága 200 mm, belsejében egy nagyés egy kis rekesszel, lehajlós oldalfedővel. Alul csattal zárták le, melyet sallangok, bőrcsipkék díszítettek. A nagy rekeszben a kenyér és a szalonna mellett a sürü ételek szállításához szükséges kis lábas is elfért. A kis rekeszben kapott helyet a fából készült sótartó. A sótartóban egyeseknél nem csupán tiszta só volt, hanem édespaprikával és egy kevés csipőspaprikával keverték azt. Gyakran volt látható étkezésnél olyan zsiroskenyér, melyet piros paprika díszített. A csipős papri-273-