Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Dám László: Település, lakóház és házberendezés a Zempléni-hegyvidéken

11. kép. Boronafal sarka, Komlóska. 12. kép. Zsilipéit fal részlete, Vágáshuta. Gunda B. felv. Gunda B. felv. területein van nagyobb jelentősége, közülük is Kéked, Abaújvár, Gönc, Hejce, Korlát, Abaújalpár és - tulajdonképpen már a tokaji borvidékhez tartozó — Tolcsva emelkedik ki. A faépítkezés csak a kisebb, zártabb, a kedvezőtlen földrajzi, gazdasági-társadalmi viszonyokkal rendelkező, s a fejlődésben jelentősen megtorpant falvakban őrizte megjelentőségét. Ide kell sorolnunk a hegység középső területén Mogyoróskát, Baskót, Erdőhorvátit, Komlóskát, Háromhutát, a Hegyközben pedig, Nagyhutát, Kishutát, Kisbózsvát, Nyírit, Filkeházát, Füzérkajatát és Pusztafalut.

26 A faépítkezés legelterjedtebb technikái a boronafal (kalickás fal, ravatos fal), a zsilipéit fal {palánk fal) és a talpas-vázas sövényfal {patics fat) voltak. Mindhárom faltechnika jellemzője, hogy a ház alapját kövekre helyezett nagy méretű, négyszögletesre bárdolt talpgerendák alkotják, melyeket különböző ácsszerkezetekkel, a legtöbbször fészekcsapolással, kampolásssal. rögzítenek egymáshoz. A boronafalnál erre kerülnek a falat alkotó tölgy-, ritkábban fenyőgerendák. A fal sarkainak, ül. a közfalak Ülesztésének technikája az alkalmazott faanyag minőségétől függött. A fenyőnek meghagyták természetes alakját, itt az ülesztés egyszerű fészkeléssel v. vályúskötéssel történt (11. kép). 26. A térkép alapjául szolgáló statisztikai adatokat lásd: Magyar Statisztikai Közlemények (MSK), 1902. 202-214., 268-270. 77