Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Dám László: Település, lakóház és házberendezés a Zempléni-hegyvidéken

A tölgyfa gerendát azonban előbb négyszögletesre kellett bárdolni. Ebben az esetben a rögzítést lapolással oldották meg. A zsilipéit falnál előbb elkészítették az épület favázát, amely a talpgerendákból, az azokba függőlegesen beácsolt gerendákból és a falakat lezáró koszorúgerendákból állott. Nemcsak az épület sarkaira állítottak gerendákat, hanem egymástól 1,5—2 m-nyi távolságban a fal hosszában is, ill. a közfalak csatlakozásánál. Rögzítésük a legtöbbször egyenes csapolással és kötőgerendákkal történt. Az oszlopok belső, egymás felé néző oldalába 3-5 cm mély vájatot képeztek ki, s ebbe csúsztatták be a rovásokat, vagy palánkokat. A rovások faragatlan gömbfából vagy hasított, bárdolt pallókból készültek. Az előbbi esetben a gömbfák végét ék alakúra kellett faragni, az utóbbinál a pallók vastagsága azonos volt a vájat szélességével (12. kép). A zsilipéit falhoz hasonló vázszerkezetet készítettek a sövényfalú épületnek is, itt azonban favázra még — a talp-, ill. a koszorúgerendába fúrt lyukakba függőlegesen — vékonyabb karókat rögzítettek, s ezeket fonták be sövénnyel (13. kép). A vízszintes fonású sövényfal mellett, ritkábban alkalmazták a függőleges fonást is. A boronák, ül. a rovások hézagait agyaggal töltötték ki, majd a falat kívül-belül vékony tapasztassal látták el. Hasonló módon tapasztják a sövényfalat is, itt azonban a tapasztás jóval vastagabb. A fa- és a favázas falak átlagos vastagsága 25—40 cm között mozog.

27 13. kép. Talpas-vázas sövény falú ház építés közben, Fony. Bellon T. felv. 27. A különböző faltechnikák készítéséhez és az alkalmazott ácsszerkezetekhez lásd: BAKÓ Ferenc 1967. 176-192.; GÖNYEY Sándor 1939. 122-123.; VAJKAI Aurél 1937. 264-265.; SELMECZI-KOVÁCS Attüa 1976. 29-53. 78