Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Hoppál Mihály: Népi gyógyítás

beteget, aki elalélt (Nyíri). Afagyást tormaszesszel kezelték (Pányok). Egy füzérkomlósi adat szerint a fájdalom megszűnését remélték attól, ha az aszpirint a lyukas fogra helyezik. Az olcsó, könnyen beszerezhető, bolti szerek sem hiányoztak a zempléni népi gyógyítás orvosságai közül. Például az 1929-ben Encsen működő gyógyító ember is, akihez a vidékről igen sokan eljártak, filléres szappant kevert mosószódával és ezt tette a gennyes sebre (Abaújvár). Akin sok kelés van, egyen élesztőt - ajánlották régebben (Árka). Pányokon mustárt használtak a gyülevényre. Korláton keményítőt szeszben áztattak és csak azután tették rá a kelésre. A tyúkszemre szalicilt alkalmaztak zsírral (Abaújszántó, Pere). A tömjént nem boltból, hanem templomból (szolgától vagy paptól) szerezték be, a szemrülesés megakadályozására használták; odatették a csecsemő pólyája mellé vagy alá. Fogfájáskor is használták, megszüntette a fájdalmakat, annál is inkább, mert elmondták róla, hogy elette a fogat. Felmelegített szurokkal öntötték be a tövisszúrás helyét (Alsóregmec, Gibárt, Nyíri). Szekérkenőcsöt vagy kolimászi puhító hatása miatt kelésre vagy csizma feltörésre tettek (Hejce, Vizsoly). Az ekcémát pipamocsokkal kezelték (Abaújszántó, Gibárt). Zemplénben az erős fogfájásra erős pálinkát ittak — pontosabban a lyukas fog felőli részen öblögettek vagy pálinkával átitatott rongy darab kát nyomtak a lyukba, esetleg danatúra szesszel dörzsölték. Ez a gyógymód azért volt oly elterjedt, m ert eredményei igazolták az elvárásokat — a pálinka nemcsak elbódította a beteget, hanem bizonyos mértékig a szájüreget is fertőtlenítette. Ugyancsak az erős szesz fertőtlenítő hatását használták fel akkor, amikor a vágásokra szeszben áztatott szalonnát, liliomlevelet, ruhadarabot tettek. Kődökcsömörkor langyos pálinkát kell inni (Árka), akinek farkassötétje van, igyon pá)'inkát, az megmozgatja a vért (Kisbózsva). A nép nagyon helyesen ismerte fel a szeszben rejlő gyógyító lehetőségeket, illetve azt, hogy alkalmazásuk igen hasznos. Zemplén déli és délnyugati része az ország egyik legjelentősebb bortermő vidéke, s a legtöbb faluhoz jelentős szőlőtermő terület tartozik. Mégis a bornak és származékainak aránylag kevés gyógyászati alkalmazását találhatjuk meg Zemplénben, inkább isszák a bort (Abaújszántó). Köhögés ellen forralt bort fehér cukorral itták (Hernádszentandrás), nátha ellen lábat áztattak és édes bort ittak (Abaújszántó, Pányok). Általánosan ismert empírián alapulhat a következő is: borseprűt tettek a sebre vagy a gyűlésre (Pálháza); valószínű, hogy egy kiterjedtebb kutatásnak bizonnyal sikerülne még ide vonatkozó adatokat feltárnia. A század első évtizedeiben a legfinomabb ecet a borecet volt. Borogatásra, fejfájás ellen használták (Abaújszántó, Hejce). A beteg szív táját gyöngyvirág-ecettel szokták volt dörzsölni. A gyöngyvirág-ecet úgy készült, hogy az erős és tiszta ecetbe gyöngyvirágot áztattak. Viszketés esetén, darázs- vagy méhcsípésre ecetes ruhát borogattak. A kificamított kézre, lábra ecetes korpát tettek (Pusztafalu, Füzérradvány), ugyanígy jártak el akkor, ha valaki megvágta magát. Pántlikás gilisztára ecetes sós hagymát kell enni — javasolták Pányokon. A fogfájásra a háztartásban fellelhető különféle anyagokon kívül sok bolti vagy patikai szert is felhasználtak, így az ecetet is. Az ecet népi gyógyászati felhasználása teljesen az empirikus tudáson alapszik. 251