Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Nádasi Éva: A búcsújárás szokásai Mogyoróskán

délutánra már majdnem mindenki részeg volt, így nem csoda, ha a bálokon is gyakran késeltek, verekedtek. Ezek megakadályozására általában a csendőröket is kirendelték a faluba. Szóváltás leginkább a lányok miatt kerekedett, mert amelyik lány számított, annak nem engedtek idegen falubeli legényt a közelébe. 1945 után a bált a községi tanács vagy a KISZ rendezte. 8—10 éve azonban — orvvadászat miatt — büntetésképpen betiltották. Templombúcsú minden faluban van: Fonyban Nepomuki Szent János tiszteletére (május 16.), Baskón az Istenszülő Oltalma ünnepén (október 1.), Ináncson Terézia napján, Regécen Urunk Színeváltozása ünnepén (itt a görög katolikus búcsú újabb keletű, korábban csak római katolikus volt), Háromhután Szent Anna napján (július 23.) stb. Mogyoróskáról időnként átjártak a környékbeli falvak búcsúira is, hol többen, hol kevesebben. Ha sokan voltak, processzióval mentek, ha hárman-négyen, akkor más falu processziójához csatlakoztak. Az előbb felsorolt falvakon kívül elmentek Boldogkőváraljám, Gadnáxa, Vizsolyba, Komlóskára, Rakacára, Abaújszolnokra, Árkára, Felsőzsolcáia is. Az utóbbi 15 évben processzióval már egyáltalán nem járnak, s egyénenként is csak oda mennek el, ahol rokonaik vannak. A processziós templombúcsút is megelőzte egy-két napos készülődés; elkészítették az élelmet, az ünneplőt. A szükséges pénzt már előtte összegyűjtötték. Egy-egy búcsú — attól függően, milyen messzire mentek — 10—20 pengőbe került, ami akkoriban egy mázsa búza ára volt. Ezért egy családból legfeljebb két személy mehetett el egyszerre, vagy a két szülő, vagy az egyik szülő és egy gyerek. Az évenkénti búcsújárást kevesen győzték „tehetséggel". Ha távolabbra mentek, elsősorban a szállás került pénzbe, de gyertyára, lobogóra, misére is adtak össze pénzt. A búcsúhelyen apróbb ajándéktárgyakat, és némi élelmet vásároltak. Ételt egyébként (gyümölcsöt, kalácsot) otthonról batyuban vittek magukkal. Ezenkívül olvasót és imakönyvet vittek, egyéb holmira nem volt szükségük. Otthon indulás előtt alaposan megmosakodtak, mert a búcsúhelyen erre már nem volt lehetőségük. Öltözetük az évszaknak és az alkalomnak megfelelő volt, lehetőleg ünnepélyes, de ha távolra mentek nem öltöztek ünneplőbe.

7 Nyáron, nagy melegben a csizmát a vállukon vitték, s csak a búcsúhelyen húzták fel. így kényelmesebb volt a gyaloglás, és a lábbelit is kímélték. Akadt olyan ember, aki üdvösebbnek tartotta a ,,mesztélábas" gyaloglást, mivel a tanítványok, az apostolok is mezítláb jártak. Kevesen ugyan, akik fogadalomból is mentek mezítláb. Akadtak néhányan olyanok, akik fogadalomból étlen tették meg az utat. Ha közeli búcsúba mentek, aznap kora reggel indultak. A processzió létszáma (általában 20—30 ember) mindig függött a költségektől, a munkaidénytől és az egészségi állapottól. Az időjárás ebből a szempontból nem volt döntő tényező. Induláskor, hajnalban a templom előtt gyülekeztek, majd bementek egy közös imádságra, ha az idő engedte 7. A lányok leeresztett hajjal, szalaggal, fodros szoknyában, nyakukban három-négy soros „galárissal" mentek a búcsúba. Az asszonyok ráncos szoknyában, fejükön hátrakötött kendővel, a férfiak pedig fekete nadrágban, derekasban (rövid mellényke), hosszúszárú csizmában és hajadonfó'n indultak útnak. Az öregasszonyok sötét ráncos szoknyát, kendó't, öltöttek magukra. A gyerekekre kantuskát (rövid mellényt), nadrágot vagy ruhát adtak. 21* 323