Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Ikvai Nándor: A földművelés jellemzői a Zempléni-hegységben

tenek fel Kassáig ... a bodókőváraljai, gönczi, az asztali italnak nagyon becsültetett hejczei ... 's más szárazvölgyi borok . .. közelítenek a hegyaljai borokhoz." A terület nyugati részének néhány községében (Gönc, Boldogkőváralja, Fony) a szőlőterület meghaladta a szántóföld nagyságát. 1865-ben Árkán 122, Fonyban 120, Hejcén 282, Korláton 104, Boldogkőváralján 139kat. h. szőlőt írtak össze. Különösen a főnyi allodium volt jelentős, ahol a környező falvak (Mogyoróska, Baskó, Komlóska) jobbágyai művelték a szőlőt.

42 A tokaji borvidék hivatalos határa Abaújszántóig, ül. Boldogkőváralja—Tolcsva vonaláig terjedt. Az északabbra fekvő helységekben termett bort „tokaji" jelzővel nem volt szabad forgalmazni. A mértéket adó (szekérmérethez alkalmazott) 136 literes gönci hordó (és nem a helyben termett gönci bor) volt a nevezetes. A hegység fájából dolgozó fejlett kádáripar tette híressé ezt az egykori mezővárost. A Fényes Elek által említett összefüggő szőlőtermelő sávot, az 1875-94 között lezajló füoxérapusztítás teljesen tönkretette. Az egykori területek egyharmada sem települt újjá. Utóbb Fony, Hejce, Gönc, Radvány környékén jelentős már csak a szőlő. Boldogkőváralján az egykori nagy területen történt termelés emlékét őrzik a vár alatti begyepesedett teraszok, ahol még a kassai, gönci és más községek lakóinak is voltak szőlőik. A területen mindenütt fehér bort termeltek. A szőlők alacsony művelésűek, sűrű (80-100 cm) tőtávolságúak. Művelésükhöz a hegyaljai típusú, vaskos, baltás fejű szőlőmetszőt használták mindenütt.

4 3 A szőlő munkája nyitás, fedés és két-háromszori kapálás, kötözés, 6—8 permetezés (kékkő és mész) munkájából állott. A talaj munkákhoz, a Hegyalján ismert kerekkapát használták. Csak Füzér, Sárospatak környékéről ismerünk eltérő formájú, fejszefokú, hegyes miskolci kapát.

44 A mindenütt meglevő (ugyancsak hegyaljai eredetű szerszámot) kétágút, vagy ágaskapát a szőlő első kapálásánál használták. A második, harmadik kapálás munkájánál új szerszámot, a horolót használják a két háború közötti időtől.

4 5 A fedés a melegebb déli lejtőkön sok helyütt elmarad. A korábban fa- (rocska), újabban zománcos- és műanyag vödrökbe szedett szőlőt, az ún. deszkás (abroncsokra erősített hevederű) faputtonyokba gyűjtik és fennálló hordókba töltik bele.

46 Mindent vegyesen szüreteltek, a fajtákat nem különítették el a paraszti gazdálkodásban. Az „állani való szőlőt" venyigével együtt vágták le és kamrákban felakasztották (újabban rafiával kötözik fel rudakra). A terület sajátos vonása, hogy nincsenek szőlőbeli építmények. A szüret színtere a szőlővégi füves, fás térség, ahonnan töretlenül, szekéren viszik haza a házhoz (pl. Hejce), vagy legtöbb helyen (pl. Fony, Boldogkőváralja stb.) az arra alkalmas helyeken, sokszor a szőlőtől és a falutól is távoli „pinceutcákhoz" a szőlőt. A Hegyalja szüretelő dátuma elég késői: Simon-Juda napja (okt. 28.) volt. Ez a tizedszedéssel összefüggő, kötelező 42. Az idézetet ld. FÉNYES Elek 1837. III. 7.; a többi adat PALÁDI-KOVÁCS Attila 1967. 4-5. 43. PALÁDI-KOVÁCS Attüa 1967. 4-5.; VINCZE István 1957. 91. 44. MARKUS, Michal 1964. 35-42., KECSKÉS Péter 1967. 236. 45. KECSKÉS Péter 1967. 232. 46. VINCZE István 1960. 6. 36