Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)
Ikvai Nándor: A földművelés jellemzői a Zempléni-hegységben
szüretkezdés már csak az emlékezetben él. Utóbb, az időjárástól függően, a legérettebb állapotban szüretelnek. 4 7 Vincze István megállapítása szerint a vizsgált terület a késői elterjedésű, ún. prés nélküli bortermelő vidékek közé tartozik, ahol eredetileg taposták csak a szőlőt és a színtiszta mustot érlelték borrá. Innen a kiváló borminőség a Hegyalján, de területünkön is. A dús cefréből pálinkát főztek. Paládi-Kovács Attila vizsgálata szerint ez alól kivétel, a borkészítés más jellegű technikája miatt elkülönül (nem tapossák, csak törik, 2—300 év óta gyakorolt a préselés, ház alatti présházas pincék) a német telepesek elterjesztette borkészítés az északi területünkön (Hejce, Gönc stb.). 48 Az előbb leírt borkészítést így írja le Entz Ferenc 1870-ben: „De vannak egyszersmind olyan borvidékek is, ahol a sajtolási nem ismerik. Kitapossák zsákokban a förtöket, hordóra töltik a levét, mely jószántából lefolyik, a gazdag törkölyből pálinkát főznek, vagy törkölybort (lőrét) készítenek". 49 A nagy számban fennmaradt törkölyöshordó (ma másodlagosan gabonatároló) a fenti eljárás egyik késői bizonyítéka. 5 ° A XIX. századtól, a mennyiségre való törekvéssel válik általánossá a sajtolás. A présre legkorábbi adatunk 1674-ből való: „Vágjon Gönczön az közép utczában egy regi sajtó Ház közös, abban egy egész jó sajtó ki nem közös." 5 x A Tokaj-Hegyaljáról 1828-ban említenek először nagyméretű bálványos-, főfás préseket. A paraszti gazdaságokban, területünkön, a múlt század második felében válik általánossá a szőlő préselése. A nagygazdaságokat, vagy több gazdát szolgáló (közös) főfás sajtók mellett a középorsós alulhajtós prések terjedtek el. A még ma is megtalálható középorsós, felülhajtós prések újak, a századfordulótól váltak általánossá. Ezeket a két háború között terjedő gyári prések váltják fel. 5 2 1860—1873 között pl. a hegység nyugati területén 20—50, az északkeleti területen 50-100 akó borra jut egy prés. 5 3 A bor kezelése, érlelése, tárolása többnyire lyukpincékben (Fony, Hercegkút, Korlát stb.) történt, amelyek hosszú utcákban sorakoztak egymás mellett, faragatlan kőből készült, íves bejárataikkal. Göncön és Hejcén a lakóházak alatt volt a pince. A teremszerű présházból a ház hosszában vezetett a tényleges lyukpince, amelynek néha a csűrben is volt kijárata. A pince főbejárata mindig az utcára, kocsiútra nyílt. 54 Összességében megállapítható, hogy a tokaji borvidék folytatásaként, néhány faluban ezen a területen is kereskedelmi célú bortermelés folyt. A terület legnagyobb részén minden vonatkozásban (szerszámok, munkamódok, eljárások) a tokaji borvidékkel való azonosság mutatható ki. Elkülönül ettől azonban — a német telepesek hatásának tulajdonított — gönci, hejcei gyakorlat. 47. VINCZE István 1960. 2. 48. PALÁDI-KOVÁCS Attüa 1967. 22.; VINCZE István 1960. 13. 49. ENTZ Ferenc 1870. 3. 122., idézi VINCZE István 1960. 14. 50. TAGÁNGalimdsán 1939. 142-156.; BALASSA Iván 1964. 122-123. 51. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Urb. et conscr. fasc. 8. nr. 21., idézi VINCZE István 1960. 14. 52. VINCZE István 1958. 26. kk. 53. VINCZE István 1958. 22. kk. 54. Vö. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1967. 22.; VINCZE István 1958. 99. 37
