Szabadfalvi József szerk.: Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 10. Miskolc, 1965)

Barna Gábor: A hiedelmek alakjai a zempléni-hegység falvaiban

TERMÉSZETFELETTI LÉNYEK Kísértetek, szellemek. Sok összetevőből álló csoportja a néphitnek, benne különböző eredetű hiedelmek, hiedelemlények vannak. Nehezen körülhatárolható éppen ezért, és sok szállal kapcsolódik a boszorkánytól a lidérc alakjáig. Legjobban körülhatárolható, viszonylag egységes és ma is intenzíven élő része a hazajáró lelkekbe vetett hit, s az ezen alapuló tevékenységek. Ez pedig szoros szálakkal kapcsolódik a már ismertetett halottlátó alakjához, s általában is a halottkultuszhoz. Azt tartják, hogy „a lélek mindjárt kiszáll a halottbul", de addig amíg a teritőn (ravatal) van, addig mindent tud, mindent hall. Utána megy el a másvilágra a lélek {Boldogkőváralja). Más hiedelem szerint a halott ember lelke halála után még 8 napig a földön, az élők között jár {Mogyoróska). A temetést követő halotti torban éppen ezért egy terítéket készítenek a halott számára is, de azt üresen hagyják {Boldogkőváralja). Az általános hit szerint a halott harmadnapra hazajön. Ilyenkor bort, húst és kenyeret {Boldogkőváralja) készítenek ki az asztalra, a szoba földjét pedig hamuval szórják be, hogy abban meglássák a lába nyomát. A lelkek általában azért járnak vissza, mert „valami hijja van nekik" (Boldogkő új falu), „nem volt rendben a szénájuk" {Mogyoróska), „rosszul végrendelkezett" {Boldogkőváralja). Visszajöttüket ajtónyílás, zörgés, csörömpölés jelezte. Ilyenkor még ma is imádkoznak, hogy „nyugtasd meg Uram elhunyt szolgádnak a lelkét" {Mogyoróska), misét mondatnak az elhunytért, és ilyen előzmények után keresik fel általában a halottlátókat. Számos történet szól minden vizsgált településen a családjának, közeli hozzátartozójának, vagy éppen ismerősének megjelent lélekről. Gyakorta visszatérő elem, hogy az éppen elhunyt emberek lelkei valakiknek megjelennek, felismerhetőek, azonosíthatóak. A történetek egy csoportja a temetőhöz kapcsolódik, s azon a hiedelmen alapszik, hogy a halottak lelkei bizonyos alkalmakkor kijárnak a sírból. Akik ilyenkor a temető körül találkoznak velük, vagy zörgést hallanak, azt mondják: Minden jó lélek dicséri az Urat, hát te mért nem dicséred? {Árka, Boldogkőváralja), vagy: Távozz tőlem sátán!, esetleg. Adjon az Isten örök nyugodalmat! (Boldogkőváralja). A hazajáró lelkek hiedelemkörén belül számos történet szól az elhalt kisgyermekekről. Több helyen beszélték, hogy az elhalt édesanya napokig visszajárt még a picinyeit szoptatni {Mogyoróska, Boldogkőváralja). Nagyon elterjedt területünkön az az anyákra vonatkozó tilalom, hogy Szent János (június 24.) napig nem szabad nekik szamócát enni, ha gyermek halottjuk van. „Mert járnak szamócázni az angyalok és akkor annak a bádogcsája üresen marad" {Mogyoróska), vagy „akkor a halottnak nem jut és sírnak" {Boldogkőváralja). A keresztség szentségében részesült és elhalt gyermekek lelkéből tehát angyal lesz a mogyoróskaiak szerint. Visszajáró lelkeik miatt nem szabad a szemetet alkonyat után kidobni, mert akkor „angyalkáját seprüzi", sem a vizet kiönteni, mert akkor leöntik a lelkeket {Arka)*

s A kereszteletlenül elhalt kisgyerekek lelke nem tud nyugodni. Éjjelente ezért lehetett a keresztutakon {Nyíri), vagy az ablak alatt gyereksírást hallani. „Azért sírt, mert nem 45. FLÓRIÁN Mária gy. 199